Musorujsag
Élő Eredmények

A másik „verseny embere” – Ilyen volt 2016 káoszfutama a biztonsági autóból nézve

GPUpdate
Öt biztonsági autós fázis, két piros zászlós megszakítás – az idei Brazil Nagydíj Bernd Mayländer egyik legmozgalmasabb versenye volt. A biztonsági autó sofőrje elmesélte, hogy élte meg.
Fotó: xpbimages.com Fotó: xpbimages.com

A 2016-os bajnokság talán legkaotikusabb versenye volt az interlagosi, amelyet az esős körülmények és a sok baleset igazán hektikussá tett. A biztonsági autó vezetőjét nem érte váratlanul, hogy bevetésre kellett mennie aznap. Már péntek óta arról szóltak az előrejelzések, hogy vasárnap érkezhet az eső, szombaton pedig már Bernd Mayländer is tudta, jó eséllyel pályára hajthat másnap.

„Tudtam, hogy talán csúszhat a rajt, aztán negyed órával a rajt előtt azt is meghallgathattuk, mit mondanak a versenyzők. Romain Grosjean balesete után már mindenki tudta, milyen csúszós a pálya. Helyesen döntöttünk, hogy a biztonsági autó mögött rajtoltunk, így esélyt biztosítottunk a versenyzőknek arra, hogy kipróbálják a pályát” – emlékezett vissza a német a GPUpdate-nek adott interjúban.

„Aztán jött a következő baleset. Több körön át álltam az élen, miközben a többiek letisztíthatták a pályát, így újra útjára engedhettük őket. A következő baleset után le kellett állítanunk a versenyt. Láttuk, hogy a helyzet megváltozott, azt mondtuk, tegyünk még egy próbát. Nagy volt a nyomás, én sokszor a határon autóztam, de meg kell mondjam, élveztem. Szeretem a brazil pályát, versenyeztem ott párszor, és nagyon klassz volt. Érdekes volt látni, hogy a versenyzők más íveket használtak, mint amit én a túraautóknál megszoktam. Az én szememben ez volt az év egyik legjobb versenye.”

„Voltak szerencsésebb versenyzők, voltak, akik igazán jó munkát végeztek, mint Lewis Hamilton. Én azért voltam pályán, mert bármi megtörténhetett. Kimi Räikkönen szerencsés volt a balesetekor. Nem láttam, mert épp akkor mentem be a boxba. Éppen csak újraindult a verseny, amikor megpördült, és mehettem is vissza egyből. Határeset volt, de ez egy igazi F1-es verseny volt, nehéz körülmények között.”

Fotó: xpbimages.com Fotó: xpbimages.com

Személyesen még egy versenyző sem tett szemrehányást neki

A versenyzők egy része persze nem volt elégedett az FIA óvatosságával, többen a biztonsági autó tempója miatt is panaszkodtak. Mayländer ebből nem sokat hallott, mivel a versenyzők rádiózását ő nem hallja. „Én csak Charlie-val (Whiting) és Herbie-vel (Blash) beszélek a versenyirányításból, mivel a rádiózás elvonja a figyelmet a vezetésről. Néha mondanak nekem valami információt, kérdeznek gyorsan valamit, hogy van-e rá mód vagy sem, de olyasmit sosem kérdeznek, hogy tudnék-e gyorsítani, mert látják, hogy a határon vagyok.”

A német kiemelte, a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a biztonsági autó még annak ellenére is jóval lassabb az F1-es gépeknél, hogy standard Pirelli-abroncsai puhább keverékűek az utcai változatnál, s ezzel jobban és gyorsabban tapadnak.

„Az elmúlt tizenhét évben soha egyetlen versenyző sem jött oda hozzám, hogy megkérdezze, tudtam volna-e ennél gyorsabban menni. Ha Lewis vagy bárki más mögöttem azt kérdezi, lehetne-e gyorsabb a biztonsági autó, az csak azért van, mert próbálja tartani a gumik hőmérsékletét és nyomását. Tisztában vannak vele, hogy ez egy utcai autó, és hogy én keményen nyomom. Szerintem ez normális dolog. Ha én lennék Lewis helyében, én is ezt mondanám. Szerencsére a gumik jó működtek, az autó tökéletes volt. De még így is tíz másodperccel lassabb vagyok a száraz és a nedves körülmények között is.”

Motor Racing - Formula One World Championship - Chinese Grand Prix - Race Day - Shanghai, China

A legnehezebb versenyek között

Ahhoz, hogy jó teljesítményt nyújtson az éles bevetésen, Mayländernek ugyanúgy gyakorlásra van szüksége, mint a versenyzőknek, s hozzájuk hasonlóan próbálja tökéletesíteni autója beállításait is a szerelőivel. „Próbáltunk rájönni, milyen guminyomás mellett a legjobb az autó nedves körülmények között. Speciális nyomással mentünk, ami segített. A végén már nem voltak tökéletesek a gumik, ez tény, de így is rendben voltak. Az elejétől kezdve jól működött minden, a beállítás is jó volt. Talán az ablaktörlő lehetett volna kicsit gyorsabb is, de ez volt az egyetlen dolog, amiről említést tettem a mérnökeimnek” – magyarázta.

Arról is kérdezték, a nehézségi rangsorban hová helyezné el az idei brazil futamot. „A legnehezebb a 2007-es fudzsi verseny volt, aztán a 2010-es dél-koreai, a 2011-es montreali és a 2016-os Sao Paulói következik. Folyamatosan esett, volt, hogy jobban, volt, hogy kevésbé. Le kellett állítani a versenyt, aztán újraindítani. Ez a négy verseny különleges volt.”

Bernd Mayländer vezeti a mezőnyt Interlagosban (Fotó: xpbimages.com) Bernd Mayländer vezeti a mezőnyt Interlagosban (Fotó: xpbimages.com)

A futam másik legjobbja

Ami magát a versenyt illeti, Mayländert is lenyűgözte a futam főszereplőjévé váló Max Verstappen teljesítménye. „Csak később, a tévében láttam. De a hármas kanyarban választott ívét, az egyes kanyarban mutatott sebességét is láttam, és azt is, hogy más, agresszívebb íveket választ, mint a többiek. Lenyűgöző volt. Fantasztikus versenyt futott, és ezért is választották őt a futam emberévé. Egy apró hibát követett el a megpördülésénél. Nico Rosbergnek is volt hibája, Lewistól viszont nem láttunk hibát, de ő kényelmes helyzetben volt. Max tökéletes versenyt futott.”

Ahogyan ő maga is – még ha az ő futama teljesen másról is szólt. Mindazonáltal az ő teljesítményét is elismerték. „Miután kiszálltam az autóból, egy brazil tévés stáb odajött hozzám egy interjúra, és azt mondták, sok ember úgy látta, én voltam a verseny embere. Kedves volt tőlük, de a versenyzők versenyeztek, célba értek, én meg csak a munkámat végeztem. Egy ilyen verseny után azért mégis büszkeséggel tölt el, hogy minden jól ment” – fogalmazott a biztonsági autó állandó sofőrje.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek