Musorujsag
Élő Eredmények

Még hétfőn eladhat egy védekező játékost a Honvéd

MTI
Idén elkészül a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának utánpótlásközpontja és elkezdődik a Bozsik Stadion építése George F. Hemingway klubtulajdonos szerint, aki a távozókról is beszélt.

A sportvezető az MTI-nek adott interjúban elmondta, mindkét projektre kiírták már a közbeszerzési eljárást, előbbi esetében napokon belül győztest is hirdetnek, míg utóbbira január végéig lehet jelentkezni.

Hemingway arról számolt be, hogy az utánpótlásközpont 3-4 milliárd forintból valósul meg és a tervek szerint év végéig átadják, míg a 8200 férőhelyesre tervezett stadion több mint 6 milliárdból épül fel. Az UEFA IV-es kategóriájú, azaz nemzetközi kupamérkőzés megrendezésére is alkalmas létesítmény esetében ősszel kezdődhetnek a munkálatok és 2018-ban fejeződhetnek be.

„Két távozó lesz, az egyik átigazolásra akár már hétfőn sor kerülhet, de a másik is napokon belül eldőlhet. Két játékost hozni is szeretnénk védekező pozícióba” – jelentette ki Hemingway, aki nem kívánta megnevezni a távozókat, amíg nincs aláírt megállapodás, de azt elárulta, hogy az általa az OTP Bank Liga legjobb labdarúgójának tartott olasz Davide Lanzafamét nincs szándékában eladni, noha érdeklődtek iránta külföldről. Információnk szerint a svédek ellen a magyar válogatottban is bemutatkozó Botka Endre szerződhet a Ferencvároshoz.

A klubvezető hozzátette, egy játékost a Magyar Futball Akadémiáról szeretnének beépíteni a csapatba, további három-négy akadémistát pedig felkészíteni arra, hogy nyáron a felnőtt keretbe kerüljenek. További erősítésnek nevezte Kabangu Kadimát, aki hosszú betegsége után állhat Marco Rossi vezetőedző rendelkezésére. Szerinte a kongói csatár a legjobb labdarúgó lehet, aki az elmúlt tíz évben magára öltötte a piros-feketék mezét.

A kispestiek mindössze rosszabb gólkülönbségükkel szorulnak az éllovas Videoton mögé a tabellán, ezzel kapcsolatban Hemingway úgy fogalmazott, szeretné, ha a csapat még egy riválist maga mögé tudna utasítani az idény végén. Ugyanakkor kifejtette, nemcsak a bajnoki címért dolgozik, fontosabb eredménynek tartja, hogy a klub akadémiájánál kezd megvalósulni az, amit eltervezett, ugyanis elsősorban az onnan kikerülő játékosokra épül a Budapest Honvéd kerete.

„Alábecsültem a pénzt és energiát, amit bele kellett fektetni. Haldokló klubot vettem át, amely most a legéletképesebb” – értékelte eddigi munkásságát a Budapest Honvéd élén Hemingway, aki 2006-ban lett a patinás fővárosi klub tulajdonosa.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ezekért a légiósokért érdemes kimenni a magyar stadionokba
Minden egyes szezon előtt, alatt és közben is felmerül a kérdés, hogy hány idegenlégiósra van szüksége a magyar labdarúgásnak. Általános vélekedés szerint külföldi játékosnak akkor van helye a hazai fociban, ha az illető jobb, mint a magyar átlag, illetve hogy csak az úgynevezett hiányposztokra érdemes légióst igazolni. Az elmúlt évek sokszor érthetetlen külföldi igazolásaihoz képest kijelenthető, hogy a helyzet mára javult, az M4 Sport szerkesztősége össze is gyűjtött néhány hazánkban futballozó idegenlégióst, akik miatt érdemes kilátogatni a stadionokba.
OTP Bank Liga
Egyelőre nyűg a „fiatal szabály” a magyar élvonalban
Az OTP Bank Liga csapatainak <a href="https://www.m4sport.hu/2016/12/14/buntetesekben-az-ujpest-az-oszi-bajnok-osszeszedtuk-a-szezon-penzbirsagait/" target="_blank">őszi pénzbüntetéseit összegző írásunk</a> után most azt vizsgáltuk meg, mennyire tartották be a Magyar Labdarúgó Szövetség fiatal hazai játékosokra szóló ajánlását a klubok, amivel nem mellékesen az alapból járó központi pénzeken túl plusz támogatáshoz juthat(ná)nak.
OTP Bank Liga