Musorujsag
Élő Eredmények

Véglegesítették az olimpiai pályázat helyszíneit

mti
A Fővárosi Közgyűlés véglegesítette a 2024-es budapesti olimpiai pályázat helyszíneit.

A döntés több változtatást is jelentett a korábbi elképzelésekhez képest: a Kincsem Parkban például ideiglenes öttusaközpontot alakítanának ki az olimpia idejére, a mountainbike-versenyeket pedig az eredetileg is tervezett helyszínen, a Testvérhegyen tartanák meg, nem a Hármashatár-hegyen.

Az olimpia rendezési jogáért kiírt pályázat három szakaszból áll. Első körben Budapest az olimpiával kapcsolatos vízióját, a játékok megrendezéséről kialakított koncepcióját és stratégiáját 2016. február 16-án adta be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) számára. Az október 6-án benyújtott második kötet tartalmazta az olimpiarendezéshez szükséges garanciákat, a rendezés szervezeti, jogi kereteit és a helyszíntervek módosításait. A február 3-áig benyújtandó harmadik kötet témája az olimpiai játékok lebonyolítása, a tapasztalatok és az örökség felsorolása, valamint a végleges helyszíntervek bemutatása.

További tartalmak