Musorujsag
Élő Eredmények

Nagy lehetőség előtt a magyar karatékák

MTI
A következő négy év új dimenzióba helyezheti a karatét Mészáros János, a hazai szövetség elnöke szerint.

A Magyar Karate Szakszövetség (MKSZ) pénteken tartott évértékelő-évadnyitóján Mészáros János hozzátette, 2016 történelmi év volt a karate számára, hiszen eldőlt, hogy a sportág ott lesz a 2020-as tokiói olimpián.

„Bizonyítottuk, hogy a karate figyelmet érdemel, és örömmel tölt el, hogy az állami sportvezetés komolyan veszi a sportágunkat” – hangsúlyozta a sportvezető. Kitért arra: az MKSZ a maga feladatait el fogja végezni annak érdekében, hogy legyen magyar karatés a tokiói mezőnyben. Úgy fogalmazott, a következő négy évben megalapozhatják a küzdősport jövőjét, ha sikerül jól kihasználni az olimpiai részvétel adta lehetőségeket.

Az eseményen jelen volt Sárfalvi Péter sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Simicskó István honvédelmi miniszter pedig levélben köszöntötte a karatésokat. Mint írta, óriási dicsőség, egyben kihívás az olimpiai programba kerülés, és bízik abban, hogy a karate hosszú távon is olimpiai sportág tud maradni. A miniszter támogatásáról biztosította a szövetség azon célját, hogy versenyzőt juttasson ki a 2020-as játékokra.

Az eseményen jutalmazták a tavaly kiemelkedőt nyújtó sportolókat, szakembereket, köztük a világbajnokságon ezüst-, az Európa-bajnokságon pedig bronzérmet nyert Tadissi Martialt, aki kivívta a nem olimpiai sportágak legrangosabb multisport-eseményén, a júliusban sorra kerülő Világjátékokon való részvétel jogát.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ronda Rousey sosem volt igazi bajnok, állítja az "Amerikai gengszter"
A kevert harcművészetek( MMA) félnehézsúlyú férfi versenyzője, az UFC-t is megjárt Chael Sonnen soha nem tartotta Ronda Rousey-t világverő bajnoknak, véleménye szerint ugyanis egy jól működő rendszerben sosem lett volna világbajnok a média által érdemtelenül felkapott amazon.
Küzdősportok
Ronda Rousey hollywoodi tündöklése és bukása
A jelek szerint az emberek szeretik nézni a verekedéseket. Az UFC térhódításával végigkövethettük az első MMA-szupersztár felemelkedését és bukását. Az egész történet olyan, mint egy hollywoodi forgatókönyv, talán nem véletlenül. Főszerepben: Ronda Rousey.
Küzdősportok
Olimpiai sportág lehet a thai boksz
Ideiglenes olimpiai sportági elismerést kapott a thai boksz a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól, erről Dudok Károly, a Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség elnöke beszélt az M4 reggeli műsorában. Ha a thai boksz, melyet világszerte 400 000 regisztrált sportoló űz, a 2020-ig tartó hároméves, átmeneti időszakban megfelel a szigorú követelményeknek, akkor ott lesz a 2024-es olimpián teljes jogú sportágként.
Küzdősportok
Egyre közelebb a thai boksz az olimpiához
A NOB, bejelentése értelmében, várólistás jelleggel olimpiai sportágnak tekinti a thai bokszot, melynek nemzetközi szövetsége három év múlva pályázhat a játékok hivatalos programjában való szereplésre, így a 2024-es, akár budapesti ötkarikás rendezvényen már szurkolhatnánk is az egyre népszerűbb küzdősport versenyzőinek. Az örömteli hírről, és a magyar thai boksz helyzetéről a hazai muaythai szakszövetség elnöke, Dudok Károly beszélt az m4sport.hu-nak.
Küzdősportok
Érmekkel tértek haza karatékáink az Eb-ről
Véget ért az Európai Shotokan Karate Szövetség Európa-bajnoksága Görögországban, ahol a magyar felnőtt versenyzők egy arany-, és két ezüst-, míg az utánpótlás-korúak egy arany-, egy ezüst-, és egy bronzérmet szereztek. Az elért eredményekről Krepsz Jánossal, a Magyar JKA Karate Szövetség elnökével, a Katana SE hétdanos mesterével beszélgettünk.
Küzdősportok