Musorujsag
Élő Eredmények

Märcz Tamás szerint itt az idő a kísérletezésre

MTI
Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint jó ellenfelekkel, rangos tornán mérkőzik meg a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely péntektől vasárnapig a XI. Volvo Kupán szerepel a Tüskeuszodában.

„A nagyon erős horvát és montenegrói együttes mellett a folyamatosan fejlődő szlovákok lesznek az ellenfeleink” – mondta a torna csütörtöki sajtótájékoztatóján Märcz Tamás. – „Ezúttal nem volt módunk hosszabb felkészülésre, ma este fogok találkozni a csapattagokkal, tehát limitáltak a lehetőségek, de meg kell ragadnunk minden olyan alkalmat a felkészülésre, mint amilyen a mostani rangos Volvo Kupa is.” A szövetségi kapitány hozzátette: a Tüskeuszoda méltó helyszín lesz, és a csapatnak szüksége lesz a közönség támogatására. „Nem garantált, hogy győzni tud a magyar csapat, mert kiváló ellenfelek jönnek. Ez segíti az én munkámat abban is, hogy lemérjük, hogyan állják meg például az új behívottak a helyüket.” – fogalmazott.

A kapitány kitért arra is, hogy a válogatottnak a lehetőségekhez mérten márciusban és áprilisban lesz egy-egy háromnapos összetartása a júliusi, budapesti világbajnokságot megelőzően. A keretbe most 18 játékos kapott meghívót.
„Mikor kísérletezzek, ha nem most?” – mondta az MTI érdeklődésére a kapitány. – „Bízom benne, hogy erős lesz ez a válogatott, s minden alkalommal a győzelemért szállunk majd vízbe a tornán.”

A riói olimpián csapatkapitány Varga Dénesről elmondta, a kiváló játékos még hezitál a válogatottbeli szereplést illetően. „Folyamatosan kapcsolatban vagyok vele, bízom benne, hogy a kimaradása a javát szolgálja, és motiváltan tér majd vissza, ha végül rászánja magát. Rá mindig szüksége van a válogatottnak.” – mondta Märcz Tamás.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke leszögezte: számára nagyon különleges az együttműködés a névadó szponzor Volvóval. „Azt, hogy februárban, télvíz idején a válogatott felkészülése szempontjából fontos torna a Volvo Kupa, már az összes földrészen tudják, hiszen mindről voltak már itt csapatok játszani. Nagy öröm, hogy immár a második dekád első Volvo Kupája kezdődik holnap” – mondta Kemény Dénes.

„Ez egy jó lehetőség arra, hogy bebizonyítsák a játékosok mind a kapitánynak, mind a nézőknek: helyük van a válogatottban. Három kőkemény mérkőzésre számítok, de nem félek, hiszen mindannyian mindent megteszünk azért, hogy kiszolgáljuk a közönséget” – fejtette ki Manhercz Krisztián, a válogatott játékosa.

Sztárcsevity Andrea, a Volvo marketing igazgatója bejelentette, mivel már 11. alkalommal rendezik meg a tornát, a Volvo magyar gólonként tizenegyszer tízezer, azaz 110 ezer forinttal támogatja a hazai utánpótlást.

Märcz Tamás együttese sorrendben Szlovákia, a riói ötkarikás játékokon negyedik Montenegró és az olimpiai ezüstérmes Horvátország ellen mérkőzik.

Belépők még kaphatók a jegyed.hu, valamint a tex.hu weboldalakon, illetve korlátozottan a helyszínen is.

A torna programja:
péntek:
Horvátország-Montenegró 19.00
Magyarország-Szlovákia 20.30
szombat:
Horvátország-Szlovákia 19.00
Magyarország-Montenegró 20.30
vasárnap:
Montenegró-Szlovákia 10.00
Magyarország-Horvátország 11.30

A magyar keret:
Kapusok:
Decker Attila (Honvéd), Lévai Márton (Debrecen)
Mezőnyjátékosok:
Bátori Bence (OSC), Bedő Krisztián (Eger), Decker Ádám (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Fülöp Bence (Szolnok), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám (OSC), Salamon Ferenc (OSC), Tóth Márton (Ferencváros), Török Béla (BVSC), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Mindenkiben ég a bizonyítási vágy a pólóválogatottnál
Märcz Tamás irányításával első nemzetközi tornájára készül a magyar férfi vízilabda-válogatott. Manhercz Krisztián, a budapesti tornán szereplő keret egyetlen szegedi tagja az M4 Sportreggeli című műsorában elmondta, a válogatottnál a stábban és a játékosokban is ég a bizonyítási vágy a Volvo Kupa előtt.
Vízilabda