Musorujsag
Élő Eredmények

Magabiztos győzelemmel debütált Märcz Tamás

MTI/m4sport.hu
A magyar vízilabda-válogatott 20-5-re legyőzte a szlovák együttest a Volvo Kupa férfi nemzetközi felkészülési tornán a fővárosi Tüskeuszodában.

A debütáló Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese villámgyorsan háromgólos előnybe került Manhercz Krisztián és Decker Ádám találataival. Az előnyét fokozatosan növelő magyar csapat fölényét jól jellemzi, hogy a szlovákok a második negyedben, 4-0 után szerezték meg első góljukat, valamint hogy egyik játékosuk már a nagyszünet előtt kipontozódott.

A fordulás után a kapuban a Lévai Mártont váltó Decker Attilát sem dolgoztatták meg jobban a szlovák lövések, elöl viszont remekül teljesített a magyar csapat, Hosnyánszky Norbert és Vámos Márton is szórta a gólokat, s a nemzeti együttesben bemutatkozó Kovács Gergő is betalált. A magyar válogatott lendülete a záró felvonásban kissé csökkent, ám így is növelte a különbséget, s magabiztosan győzött.

„Kicsit vártam azt, hogy a jó szlovák játékosok, akik Magyarországon szerepelnek, megérkeznek a keretbe, de nem így történt. Nem voltunk egy súlycsoportban, ezt köszönjük nekik, hiszen a Volvo minden magyar gólért fizet az utánpótlásnak” – értékelt Märcz Tamás első találkozója után arra utalva, hogy a névadó szponzor minden magyar találatért 110 ezer forinttal támogatja a hazai utánpótlásképzést.

„A horvátok és a montenegróiak jóval magasabb, világszínvonalat képviselnek, ezek már sokkal bonyolultabb mérkőzések lesznek. Továbbra is azt várom, hogy folytatjuk a lendületes játékot, megmarad a gólerősség, és rendezettek leszünk mind védekezésben, mind támadásban” – tette hozzá a kapitány.

Korábban az olimpiai ezüstérmes horvát és a Rióban negyedik montenegrói gárda 7-7-es döntetlent játszott.

Eredmények:
Magyarország-Szlovákia 20-5 (3-0, 7-2, 7-1, 3-2)
a magyar gólszerzők: Hosnyánszky, Vámos 4-4, Manhercz, Zalánki 3-3, Bedő 2, Decker Á., Erdélyi, Kovács Ge., Mezei 1-1

korábban:
Horvátország-Montenegró 7-7 (2-2, 1-1, 3-2, 1-2)

szombaton játsszák:
Horvátország-Szlovákia 19.00
Magyarország-Montenegró 20.30

vasárnap játsszák:
Montenegró-Szlovákia 10.00
Magyarország-Horvátország 11.30

A magyar válogatott meccseit élőben láthatják az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="691731"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Magyarország-Szlovákia pólómeccs
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2017/02/D_KOS201702100541-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak