Musorujsag
Élő Eredmények

Kártérítés jár az olimpiától távol tartott kajakduónak

m4sport.hu
Már a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek kell megtenni a következő lépést a Horváth Bence, Szomolányi Máté páros benyújtott kártérítési igényével kapcsolatban, miután a Fegyelmi Bizottság jogerősen is kimondta, nem követtek el fegyelmi vétséget a riói olimpiáról atipikus mintájuk miatt lemaradó versenyzők - tájékoztatta az m4sport.hu-t Horváth Bence ügyvédje, Dr. Mohácsy Lénárd.

A Fegyelmi Bizottság januárban jogerőre emelkedett határozatával szemben további jogorvoslatra nincs lehetőség, azonban azzal, hogy visszakapták a versenyengedélyüket, még nem zárult le az ügyük, ugyanis az elvett olimpiai szereplés miatt erkölcsi és anyagi kár is érte a kajakozókat.

Horváth Bence (elől) és Szomolányi Máté itt még Rio reményében lapátolt – fotó: MTI/Bugány János

„Elsődlegesen peren kívül kívánunk megegyezni a szövetséggel, amennyiben nem sikerül, kénytelenek leszünk polgári peres eljárás keretében érvényesíteni ügyfelem igényét” – nyilatkozta honlapunknak Horváth Bencét képviselő dr. Mohácsy Lénárd ügyvéd. Hozzátette továbbá, hogy a kártérítési igény összegszerűségéről nem kívánnak nyilatkozni az érintettek, ugyanis amennyiben peren kívül sikerül megállapodnia a feleknek, úgy titoktartási záradékkal is elláthatják a közöttük létrejött megállapodást.

Figyelembe véve az ügyvéd szavait, miszerint peres eljárás esetén sérelemdíj és vagyoni kártérítés is megilleti Horváthot és Szomolányit, jelentősebb összegről lehet szó. Előbbi az önrendelkezési és az emberi méltósághoz való jogaik, valamint a jó hírnevük megsértéséért jár, utóbbi pedig úgynevezett általános kártérítés címén tárgyiasulhat.

„Mivel pontosan nem meghatározható, hogy mekkora vagyoni káruk keletkezett a szereplésük elmaradásával a sportolóknak, sok szempontot figyelembe kell venni. Elég csak arra gondolni, ha jól szerepelnek és jó helyezést érnek el, egyszeri állami jutalomban és 35 éves koruk betöltését követően pedig havi életjáradékban részesülnének, és akkor még arról nem is beszéltem – hisz nem tudhatjuk -, milyen reklámszerződések várhattak volna rájuk.”

Amennyiben nem sikerül peren kívül megegyeznie a szövetségnek és Horváth Bence jogi képviselőjének, akkor a bírósághoz benyújtott kereseti kérelemből kiderül majd, Horváth Bence kártérítési igényének pontos összege. Amennyiben a bíróságnak kell döntenie, úgy dr. Mohácsy Lénárd ügyvéd álláspontja szerint szinte biztosra vehető, hogy kedvező ítélet fog születni Horváth Bence számára.

A riói játékokra Horváth 200 méter egyesben és Szomolányival 200 méter párosban szerzett indulási jogot, ám helyettük Molnár Péter és Tótka Sándorral alkotott duója képviselte hazánkat. K1-ben az A döntő sem jött össze, K2-ben viszont negyedik helyen végeztek, Tokióban azonban a sprintversenyeket párosban már nem rendezik meg.

A sportolókról Horváth Bence jogi képviselője elmondta, erkölcsileg elégtételt jelentett számukra, hogy bebizonyosodott, amit eddig is állítottak, semmiféle tiltott szert nem használtak. Profiként készülnek a következő kihívásokra, ahogy azt decemberben Horváth Bence is nyilatkozta„nem mondunk le az álmainkról. Bízunk abban, hogy ismét olyan formát tudunk nyújtani, amivel képesek lehetünk újra bebizonyítani: a vízen nincsen nálunk gyorsabb.”

Mert az már igazolást nyert, eddig sem volt.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Dombvári Bence: két év eltiltás
Az erre az esetre felállított doppingbizottság tiltott teljesítményfokozó szer használata miatt két évre eltiltotta minden nemű sporttevékenységtől a kajakozó Dombvári Bencét - adta hírül az kajakkenusport.hu.
Kajak-kenu