Musorujsag
Élő Eredmények

Berki Krisztián: "Jó volt újra átélni egy komolyabb versenyen a győzelmet"

m4sport.hu/M4Sport
A kitűnő magyar tornász megnyerte az év első versenyét, a melbourne-i világkupát, amelyen sok magyar szurkoló szorított érte.

„A selejtezőhöz képest tudtam kicsit javítani, nagyon örülök, hogy így sikerült az év első versenye” – mondta Berki Krisztián, aki elárulta, volt egy egyhetes betegsége, ami kissé hátráltatta, de nagyon boldog, hogy össze tudta kapni magát és megcsinálni a gyakorlatot.

„A tavalyi évben a versenydrukkot nagyjából letudtam, tudom újra élvezni a versenyeket” -folytatta, majd kiemelte, nagyon sok magyar szurkoló volt kint, akik rendkívül sokat segítettek.

Az újpesti versenyző elárulta, nagyon boldog és jó volt újra átélnie egy komolyabb versenyen a győzelmet. Szót ejtett a pontozásról, amit szigorúnak talált, de bízik benne, hogy szép lassan magasabbra kúsznak majd a kapott értékek.

Berki megemlítette Kállai Zoltánt, aki magyar versenyzőként minimális ponttal csúszott le a dobogóról, majd kitért két kínai vetélytársára, akikről elmondta, nagyon jól versenyeztek és a jövőben neki is erősebb gyakorlatra lesz szüksége, hogy magabiztosan le tudja győzni őket.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Világkupa-döntőbe jutott Berki Krisztián
Remekül sikerült Berki Krisztián gyakorlata a Melbourne-i világkupa-viadalon, ezzel pedig kvalifikálta magát a pénteki fináléra. A magyar tornász közösségi oldalán posztolt videót gyakorlatáról.
Torna