Musorujsag
Élő Eredmények

Szeles Mónika: "Timi nagyon messzire juthat"

MTI
A világelső Angelique Kerberhez hasonlóan Babos Tímea is későn érő típus Szeles Mónika szerint, aki a Magyar Tenisz Napjának díszvendégeként érkezett Budapestre.

„Timi jól választott edzőt, remekül tudnak együttműködni, és én úgy látom, hogy később fog pályája csúcsára felérni, akárcsak Kerber, aki 28 évesen nyert Grand Slameket és lett első a világranglistán. Ha Timi megy tovább előre, megtalálja az egyensúlyt az életében, és emellett tudja kezelni a hírnévvel együtt járó dolgokat is, akkor nagyon messzire juthat” – mondta az MTI-nek az újvidéki születésű kilencszeres Grand Slam-bajnok a BOK Csarnokban zajló női tenisztorna médiaközpontjában rendezett szombati sajtóbeszélgetésen.

Kérdésre válaszolva a 43 éves sztár kifejtette, hogy a mostani játékosok sokkal többet dolgoznak az erőnlétükön, mint az ő generációjában. A 90-es évek végén a Williams nővérek részben hihetetlen erőállapotukkal emelkedtek ki a mezőnyből, megelőzve az akkor csúcson lévő Steffi Grafot vagy Arantxa Sanchez Vicariót.

Szeles Mónika tíz éve felvette a magyar állampolgárságot, ennek kapcsán közölte, gyerekként magyar környezetben nőtt fel, magyar iskolába járt, de elsősorban világpolgárnak tartja magát. Mivel unokatestvére Magyarországon lakik, sokszor jár Budapesten, amely számára a világ legszebb városa, szereti az itteni építészetet – pályafutása után építészetet tanult -, vannak ismerősei és törzshelyei a fővárosban.

Petra Kvitova-Serena Williams elődöntő a madridi tenisztornán - fotó: EPA/Chema Moya Serena Williams és nővére, Venus Williams, erőnlétükkel emelkedtek a mezőny fölé. Fotó: EPA/Chema Moya

„Amikor három éve meghívtak a Magyar Tenisz Napjára, fantasztikus érzés volt, mivel mindig szerettem volna visszaadni valamit a magyar tenisznek. Jó volt ütögetni ma is a juniorokkal, remélhetőleg kijön majd közülük egy-két férfi és női játékos, akik még népszerűbbé teszik itt a teniszt” – tette hozzá.

A kezdetekről szólva felidézte, hogy édesapja teniszezett, és kivitte őt hatévesen a Davis Kupa-küzdelmekre Újvidéken, ahol a francia sztár, Yannick Noah szólt hozzá pár szót, és az ütőjét is nekiadta. Ez számára akkora élmény volt, hogy elkezdett teniszezni, és most ő próbál valamit elültetni ugyanígy a fiatalokban.

A junior-korosztályukban remeklő magyar játékosokról – köztük Piros Zsomborról, aki januárban korosztályos Australian Opent nyert – a Floridában élő, de magyarul kiválóan beszélő Szeles Mónika közölte: fontos, hogy ezután is a teniszre összpontosítsanak.

„Ilyenkor bejön a menedzser, a szponzorok, de eredmények nélkül ezek el is mennek. Keményen kell edzeni, összhangban kell lenni magaddal” – tanácsolta a következő nemzedéknek.

Arra a felvetésre, hogy Roger Federer és Serena Williams minden idők legjobbja-e, azt mondta: „Én sosem láttam játszani Margaret Courtot vagy Billie Jean Kinget, emellett más a technológia, a pénz, az edzések, de Roger és Serena teljesítményét az is kiemeli, hogy több generációval sikeresen felvették a harcot. Serena még játszott velem, Lindsay Davenporttal, Jennifer Capriatival is, ami régen volt már, de ő még mindig a csúcson van” – vélekedett.

Mindennapjairól közölte, néha párosozni szokott, emellett életmódról és gyermekeknek szóló könyveket ír.

„Az én időmben nem volt internet vagy Facebook, én az esőszünetekben vagy utazás közben olvastam és írtam, de akkor még nem volt annyi önbizalmam, hogy megmutassam valakinek. Aztán ebbe is beletanultam” – nevetett, majd zárásként közölte, végignézi a BOK Csarnokban a szombati elődöntőket, vasárnap pedig ő adja majd át a győztesnek járó trófeát. Remélhetőleg Babos Tímeának – tette hozzá.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Babos három játszmányit küzdött
Az első helyen kiemelt Babos Tímea háromszettes mérkőzésen jutott be az elődöntőbe a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornán.
Tenisz
Három németből kettő az elődöntőben
Julia Görges és a szintén német Carina Witthöft is bejutott az elődöntőbe pénteken a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornán.
Tenisz
Babosék legyőzték Stollárékat
Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Lucie Safarová páros villámgyőzelemmel jutott elődöntőbe csütörtökön a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornán.
Tenisz
Babos két szettet játszott a 16 között
Az első helyen kiemelt Babos Tímea könnyed győzelemmel jutott tovább csütörtökön a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztorna negyeddöntőjébe.
Tenisz
Babos hozta a kötelezőt
Az első helyen kiemelt Babos Tímea magabiztos győzelemmel jutott tovább szerdán a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztorna első fordulójából.
Tenisz