Berki Krisztián sok verseny után tud belekötni a gyakorlatába, de most...

Maximálisan elégedett volt a melbourne-i tornász világkupán első helyet érő gyakorlatával az olimpiai bajnok, Berki Krisztián.

A Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjának tornacsarnokában nyilatkozott az M1 stábjának a londoni játékokon lólengésben aranyérmet szerző Berki, aki pihenő-, illetve felkészülési időszakot követő első versenyén maga sem várt ennyire jól sikerült produkciót.

"Sok verseny után tudok belekötni a gyakorlatomba, de most azt mondhatom, amit elterveztünk, amit szerettem volna, azt ebből a gyakorlatból most kihoztam a versenyen is" - értékelte teljesítményét, azonban nem feledkezett meg a helyszínen szurkoló magyar rajongókról sem."Hihetetlen és felejthetetlen volt. Nagyon örültünk, hiszen ritka, mikor egy ilyen külföldi versenyre ennyi magyar jön ki, mint most Melbourne-be. Örültek is a Himnusznak. Ezzel próbáltunk egy kicsit kedveskedni nekik."

Berki Krisztián, ki egyébként első világkupa-győzelmét 2005-ben nyerte, a következő félévben előbb a március 11-i hazai bajnokságon, majd az azt követő két vk-fordulóban, végül a kolozsvári Európa-bajnokságon méretteti meg magát, távalti célnak pedig természetesen a tokiói olimpiai részvételt tűzte ki.

A tornász szeptember óta a DE hallgatója, és kedden a Vénkerti Általános Iskola diákjainak tartott edzést ott, ahol ezentúl közösen készülnek majd a gyerekek a példaképükkel.