Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: A Williamsnél folytatja pályafutását Paddy Lowe!

Williams
A Williams-istálló csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy a Mercedestől érkező Paddy Lowe lesz az új technikai vezetője.
Paddy Lowe (Fotó: xpbimages.com) Paddy Lowe (Fotó: xpbimages.com)

A brit szakember érkezéséről tavaly december óta találgattak, januárban pedig a Mercedes bejelentette, nem hosszabbítottak szerződést vele, így Paddy Lowe elhagyja csapatukat. Már ekkor arról pletykáltak, hogy márciusban állhat munkába Grove-ban, ám a hírek szerint sokáig nem tudtak megállapodni szerződésük feltételeiről.

Az ügy végére most pont került: Lowe nemcsak az istálló technikai vezetője, de egyúttal vezetőségi tagja is lett. „Paddy ma, március 16-án csatlakozott a Williamshez, és a grove-i mérnöki részleg teljes vezetését átveszi. Emellett csatlakozik a cég igazgatótanácsához, és részvényese is lesz a cégnek, ami csak megerősíti abbéli szándékát, hogy szenvedéllyel és elkötelezetten dolgozzon együtt Claire Williamsszel és Mike O’Driscoll-lal a Williams-csoport fejlődéséért” – állt az istálló közleményében.

„Mindig is mélyen tiszteltem a Williamst, az első Forma–1-es csapatomat” – nyilatkozta Lowe, aki 1987-ben a vezérlőrendszerek mérnökeként kezdte pályafutását a brit csapatnál. „Nagy megtiszteltetés vezető pozícióban visszatérni ide, és esélyt kapni arra, hogy részvényes is legyek. Rendkívül motivál, hogy részt vállaljak a csapat újbóli sikeressé tételében. A Williams igazgatósága erőteljes jövőképet tárt elém, ami meggyőzött arról, hogy csatlakozzam a szervezetükhöz, és együtt építsük tovább a különleges örökséget, térjünk vissza a Forma–1 csúcsára. Már nagyon várom pályafutásom ezen izgalmas új fejezetét, melyben együtt dolgozhatok Claire-rel, Mike-kal, Nickkel (Rosa, az igazgatótanács elnöke – a szerk.) és mindenekelőtt Frankkel (Williams alapító – a szerk.), aki a legelhivatottabb versenyző, akit valaha is megismertem.”

„A Williams örömmel üdvözli újra a Paddyt a technikai vezetői pozícióban” – nyilatkozta Claire Wiliams csapatfőnök-helyettes. „Egy ilyen kaliberű és hozzáértő mérnök nemcsak morális lökést jelent a csapat számára, de abban is biztos vagyok, hogy jelentős mértékben hozzá fog járulni célunk eléréséhez, hogy újra a rajtrács elejére kerüljünk. A Williams célja megingathatatlan: újra futamokat és bajnokságot akarunk nyerni. De ehhez a legnagyobb tehetségekre van szükségünk. Paddy személyében ezt megtaláltuk, igazi vezérünk lesz, aki változást hoz. Ez meghatározó lépés számunkra, és rendkívül izgatottan tekintünk a jövőbe.”

Claire Williams és Paddy Lowe (Fotó: xpbimages.com) Claire Williams és Paddy Lowe (Fotó: xpbimages.com)

Paddy Lowe 1987-től 1993-ig dolgozott a Williamsnél – utolsó évében a híres aktív felfüggesztést fejlesztő mérnökcsoportot vezette, mellyel Nigel Mansell világbajnoki címet nyert 1992-ben. 1993-ban a McLarenhez távozott, ahol előbb a kutatás-fejlesztési részleget irányította, majd vezető mérnök, mérnökigazgató és később technikai igazgató lett. 2012-ben szerződött a Mercedeshez. Toto Wolff sportigazgató eredetileg már akkor is a Williamshez hívta, ám miután kiderült, ő is csapatot vált, együtt lettek a német istálló vezetői – Wolff a sporttal kapcsolatos kérdéseket, Lowe a technikai oldalt vitte.

Lowe az elmúlt három évben három egyéni és csapatbajnoki címet nyert. Pályafutása során összesen 158 nagydíjgyőzelmet ünnepelt, 7 egyéni és 5 konstruktőri bajnoki cím részese volt. A Williamsnél a Pat Symonds technikai igazgató távozása által keletkezett űrt tölti majd be, de honfitársánál jóval szerteágazóbb szerepkört fog ellátni, ami egyben erősíti a feltételezést: azért távozott a Mercedestől, mert Wolff mellett háttérbe szorult a vezetőségben.

 

További tartalmak