Musorujsag
Élő Eredmények

Háromhetes kihagyásra kényszerül a francia fenegyerek

SkySports | Szerző: Török Viktor
Nincsenek jó napjai Paul Pogbának, a Manchester United középpályását az elmúlt időszakban számos kritika éri a hozzá fűzött remények eddigi mérsékelt beváltása miatt, ráadásul a csütörtöki, FC Rosztov elleni Európa Liga-mérkőzésen sérülés miatt le is kellett cserélni.

Előreláthatólag három hétig nem léphet pályára Paul Pogba, aki csapata csütörtöki találkozóján combhajlító-izom sérülést szenvedett. A franciát a második félidő legelején kényszerült lehozni José Mourinho vezetőedző, helyét pedig a meglepően jó meccset kifogó Marouane Fellaini vette át.

A vizsgálatok értelmében bizonyossá vált, hogy Pogba nem áll rendelkezésre az MU hétvégi, Middlesbrough elleni bajnokiján, és kétségkívül a vb-selejtezők soron következő, ötödik játéknapján sem szerepelhet a franciák luxembourgi vendégjátékán – ez utóbbi azonban aligha okoz komolyabb fejtörést Didier Deschamps szövetségi kapitány számára.

Az sem kizárt, hogy a 24 éves francia számára még jól is jön némi pihenő, hiszen az igazán kimagasló játékkal továbbra is adós középpályás egyre élesebb támadások célpontjává vált az elmúlt hetekben. Egyesek szerint csupán annyiról van szó, hogy még nem alakult ki az a játékrendszer, amelyben Pogba kamatoztatni tudná tehetségét, míg másoknál a Chelsea elleni FA Kupa negyeddöntőben mutatott gyengébb teljesítmény után betelt a pohár.

N’Golo Kanté (b) és Paul Pogba (j) párharcaiból rendre a Chelsea idei szerzeménye jött ki jobban az FA Kupa negyeddöntőjén, ám nem ez volt a rekordösszegért szerződtetett manchesteri játékmester első gyenge mérkőzése a jelenlegi szezonban. Fotó: EPA/Will Oliver

„Úgy érzem, a világ szép lassan teljesen elveszíti az értékrendjét, és ezt valamennyien tudjuk. Az irigység egyre inkább elhatalmasodik, ami rendkívül ijesztő. Nem Paul hibája, hogy tízszer annyit keres, mint néhány kiemelkedő játékos tette azt a múltban” – kelt játékosa védelmére a luzitán menedzser.

„Tiszteletet érdemel ő is és a szerettei is. Egy dolgos, háromgyermekes családból származik, ahol a srácok fizikumát látva minden nap rengeteg ételre van, volt szükség az asztal körül. Biztos vagyok benne, hogy az édesanyja és az édesapja nagyon keményen dolgoztak a fiúkért hosszú éveken keresztül. Egy gyerek érkezett Manchesterbe, aki tinédzserként képes volt karriert építeni, és nem félt idegen országba költözni a jobb körülmények reményében. Rendkívül fiatalon ért fel a csúcsra, amit kizárólag az alázatos munkájának köszönhet, senkitől nem kapott semmi egyebet. Boldog vagyok, hogy Pault a sorainkban tudhatjuk, és a klub sincs ezzel másként. Szerencsére olyan személyiséggel áldotta meg a sors, hogy teljes mértékben ki tudja zárni a rosszindulatú emberek megnyilvánulásait” – fordult kissé szentimentálisabb hangnembe a mester.

Kisebb varázslatra mindenképp szüksége lesz José Mourinhónak, a Manchester United vezetőedzőjének, hogy ütőképes csapatot küldjön ki a Middlesbrough elleni hétvégi bajnokira. Fotó: EPA/Peter Powell

Pogba lelki világánál azonban komolyabb gondokkal is küszködik Mourinho, méghozzá a csapatösszeállítás terén. Amellett, hogy nem számíthat az egyaránt eltiltással sújtott Zlatan Ibrahimovicra és Ander Herrerára, az EL nyolcaddöntőjének visszavágója két újabb áldozatot követelt, a fent említett Pogbán kívül ugyanis Daley Blind is a tervezettnél korábban hagyta el a játékteret egy fejsérülés következtében.

A portugál trénernek így különösen a támadószekció miatt főhet a feje, tudniillik Marcus Rashford személyében egyetlen épkézláb csatára maradt, és a középpálya sem tűnik igazán acélosnak. Mindez akár a kiesés elől menekülő, a héten edzőváltáson átesett Middlesbrough malmára is hajthatja a vizet, tekintve, hogy hazai pályán a legnagyobb sztárgárdák dolgát is rendre megnehezíti a kiscsapat, arról nem is beszélve, hogy a United mostanában teljes keret mellett is adós a gólokkal: egynél több találatot legutóbb még a Southampton elleni Ligakupa-döntőben szereztek, a bajnokságban pedig február közepén köszöntek be utoljára legalább két alkalommal.

Zlatan Ibrahimovic, a Manchester United játékosa két góllal segítette csapatát az Angol Ligakupa döntőjének megnyeréséhez, ám a bajnokságban február 5-e óta nem talált be az együttes házi gólkirálya. Egy biztos: a vasárnapi Premier League-fordulóban eltiltása miatt biztosan nem növeli tovább találatainak számát. Fotó: MTI/Will Oliver

A manchesteriek jelenleg 49 ponttal hatodikok a tabellán, hat ponttal lemaradva a Bajnokok Ligája selejtezőt érő negyedik helyen álló Liverpooltól, és tizenhét (!) egységnyi távolságban az éllovas Chelsea-hez képest.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek