Musorujsag
Élő Eredmények

Kihirdették a Portugáliába utazó keretet

mlsz.hu/MTI
Bernd Storck szövetségi kapitány megnevezte azt a 23 játékost, akik elutaznak a magyar A-válogatott március 25-i, Portugália elleni vb-selejtezőjére.

A válogatott szűk keretében először kap lehetőséget Eppel Márton, Holman Dávid és a múlt héten honosított Vinícius Paulo is, akiknek a felkészülés során mutatott játékával elégedett Bernd Storck.

„A három új kerettag kitűnő benyomást tett rám, így velünk utaznak Portugáliába. Viszont azoknak is köszönöm az egész heti kemény munkát, akik ezúttal végül nem kerültek be a Portugáliába utazó keretbe. Úgy vélem, a tapasztaltabb és a fiatal játékosok kitűnő egyveleget alkotnak a csapatban. Utóbbiak sorát vasárnaptól Sallai Roland és Kalmár Zsolt is gyarapítja majd” – fogalmazott a kerettel kapcsolatban a szövetségi kapitány.

Mint az pénteken kiderült, vírusos betegsége miatt Németh Krisztián nem tarthat a magyar csapattal Lisszabonba. A támadó helyett Bernd Storck a Novara Calcio fiatal labdarúgóját, Adorján Krisztiánt hívta be, aki először csatlakozik a válogatott keretéhez.

A magyarok négy forduló után hét ponttal a harmadik helyen állnak a százszázalékos svájciak és a kilenc ponttal második portugálok mögött. Ha Storck csapata győz az Európa-bajnok otthonában, akkor előrelép a pótselejtezőt érő második helyre, vereség esetén viszont már ötpontos hátrányba kerül.

A magyar válogatott utazó kerete

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők:

Bese Barnabás (Le Havre)
Fiola Attila (Videoton FC)
Hangya Szilveszter (Vasas FC)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva)
Lang Ádám (Dijon)
Pintér Ádám (Greuther Fürth)
Vinícius Paulo (Videoton FC)

Középpályások:

Gera Zoltán (Ferencváros)
Holman Dávid (DVSC)
Kalmár Zsolt (Bröndby IF)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Nagy Ádám (Bologna)

Támadók:

Adorján Krisztián (Novara Calcio)
Dzsudzsák Balázs (al-Vahda)
Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin)
Eppel Márton (Budapest Honvéd)
Priskin Tamás (Slovan Bratislava)
Sallai Roland (Palermo)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

A március 25-i, szombaton 20.45-kor kezdődő mérkőzést az M4 és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

További tartalmak