Musorujsag
Élő Eredmények

Berki Krisztián: "Először legyen a kvóta a zsebemben"

M1
Berki Krisztián nyerte a lólengés döntőjét a hétvégi dohai világkupa-versenyen, aki januárban Melbourne-ben is diadalmaskodni tudott. A saját, róla elnevezett elemét még nem építette be a gyakorlatába a kiváló tornász, ám az ötkarikás kvalifikáció szempontjából kiemelten fontos év végi világbajnokságra mindenképpen szeretné megtenni mindezt. Erről, továbbá az idei szezon eddigi eredményeiről, a közelgő Európa-bajnokságra való felkészülés fázisáról és a tokiói út mérföldköveiről London olimpiai bajnoka beszélt az M1 stúdiójában.

A lólengés olimpiai, világ- és Európa-bajnoka elmondta, elsősorban azért utazott el a melbourne-i, a bakui, majd a dohai világkupa-viadalra, hogy megismerje a helyszíneket, ugyanis jövőre is ezeken rendezik majd azokat a vk-versenyeket, amelyekről az új szabályok szerint ki lehet jutni az olimpiára. Hozzátette, természetesen nagyon örül neki, hogy Melbourne-ben és Dohában is győzött – Bakuban pedig második lett -, de leginkább azzal elégedett, hogy egymást követő kilencedik nemzetközi megmérettetésén is sikerült megcsinálnia a gyakorlatát.

Az UTE 32 éves tornásza hozzátette, a legerősebb, 7.0 kiinduló pontszámú gyakorlatát – a Berki elemmel együtt – (amely az új szabályok szerint már csak 6.5-ösnek felel meg) edzéseken már gyakorolják, ugyanakkor várhatóan csak az októberben, Montrealban sorra kerülő világbajnokságon „vetik majd be”. Azaz áprilisban, a kolozsvári Európa-bajnokságon még inkább a vk-versenyeken bemutatott gyakorlatával állhat a szerhez.

Az ötkarikás álmokat illetően Berki Krisztián kijelentette, az első és legfontosabb a kvóta megszerzése, de nagyon szeretné, hogy újra átélje azt az érzést, amelyet 2012-ben Londonban. Éppen ezért a következő éveket teljes egészében a sikeres felkészülésnek szenteli.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Berki Krisztián Dohában is döntőzik
Berki Krisztián lólengésben, Kovács Zsófia pedig felemáskorláton és ugrásban bejutott a döntőbe a tornászok dohai világkupa-versenyén.
Torna