Musorujsag
Élő Eredmények

Továbbjutásra váltani az előnyt - ez BL-csapataink hétvégi célja

MTI
A Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged is kedvező helyzetből várja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének hétvégi, hazai visszavágóját.

A veszprémiek zágrábi egygólos, illetve a szegediek dániai kéttalálatos sikere önmagában még nem garancia a továbbjutásra – ezt bizonyítja a Rhein-Neckar Löwen példája, amely az első mérkőzésen ugyancsak egy góllal győzött a szintén német THW Kiel otthonában, de ellenfele a csütörtöki visszavágón vendégként kettővel nyert, ezzel a negyeddöntőbe jutott.

A Telekom Veszprém spanyol vezetőedzője, Javier Sabaté a klub honlapján úgy fogalmazott, az a legfontosabb, hogy győzni tudtak Zágrábban, de az előny nem elég nagy ahhoz, hogy a szombati összecsapás előtt hátradőljenek.

„A védekezésünk, a kapusunk és a lerohanásunk nagyon jó volt, mondhatni csúcsszinten működött. A támadásunk a mérkőzés egyes szakaszaiban elég lassú volt, a különbséget mégis az jelentette, hogy mi tudtuk ezt kontrollálni, és ezt a visszavágón is hasonlóan kell csinálnunk” – nyilatkozta.

A MOL-Pick Szeged válogatott beállója, Bánhidi Bence kézsérülés miatt nem játszhatott Silkeborgban, de csütörtökön ismét edzésbe állt. Minden esélye megvan rá, hogy pályára lépjen a vasárnapi visszavágón, de a végső szót Juan Carlos Pastor vezetőedző mondja ki.

Stas Skube (középen) társaival együtt tehet a silkeburgi búcsúért – fotó: EPA/HENNING BAGGER

A horvát kapus, Marin Sego továbbra sem védhet, de egyre jobb állapotban van, a Magyar Kupa két hét múlva sorra kerülő, debreceni négyes döntőjére várhatóan teljesen felépül.

„Nyertünk, de még nem léptünk tovább, ezt hangsúlyozza minden edzésen Pastor mester is” – vélekedett Balogh Zsolt, aki pályafutása során már 218 gólt szerzett a BL-ben, ezzel a klub történetének legeredményesebb játékosa a sorozatban. – „Az ellenfelünkön nincs nyomás, Silkeborgban is tapasztalhattuk, hogy komoly csapatról, kellemetlen ellenfélről van szó. Itthon nem lehet gond, olyan szurkolótáborunk van, amely mindig sokat segít, így csakis a győzelemben hiszek, ezért dolgozunk mindannyian.”

A magyar válogatott balátlövő Jamali Iman fehérorosz csapata, a Meskov Breszt egygólos hátránnyal utazik a német Flensburg-Handewitt otthonában sorra kerülő vasárnap esti visszavágóra.

Továbbjutás esetén a Veszprémre a francia Montpellier HB vagy a címvédő lengyel Kielce, a Szegedre pedig francia csapat, a Paris Saint-Germain, vagy a HBC Nantes vár a negyeddöntőben.

A férfi EHF Kupa csoportkörének utolsó, hatodik fordulójának a Tatabánya számára már csak az a tétje, hogy a C csoport első vagy második helyéről jut-e tovább, hiszen az már biztos, hogy játszhat a négyes döntőbe kerülésért.

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az utolsó találkozó eredményétől függetlenül már a legjobb nyolc közé jutottunk” – nyilatkozta klubja honlapján Kontra Zsolt technikai vezető. Hozzátette, bár néhány játékos apróbb sérüléssel bajlódik, mindenki szeretne a német Magdeburg elleni fontos mérkőzésen pályára lépni a győri Audi Arénában.

„Nagyon régen fordult elő, hogy egy héten csak egy mérkőzésre kellett koncentrálnunk. Márciusban hét meccset vívtunk, áprilisban pedig kilenc vár ránk. Ez brutális terhelés, amelyet tovább nehezít a rengeteg utazás. Nem véletlen, hogy Győrben is a Magdeburg az esélyesebb, de mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a legkisebb esélyt is megragadjuk” – fogalmazott a korábbi 273-szoros magyar válogatott kézilabdázó.

Férfi Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

szombat:
Paris Saint-Germain (francia) – HBC Nantes (francia) 17.00 (az első mérkőzésen 26-26)
Telekom Veszprém-PPD Zagreb (horvát) 17.30 (23-22)

vasárnap:
MOL-Pick Szeged – Bjerringbro-Silkeborg (dán) 17.00 (26-24)
Vive Tauron Kielce (lengyel)-Montpellier HB (francia) 18.00 (28-33)
Flensburg-Handewitt (német) – Meskov Breszt (fehérorosz) 19.30 (26-25)

csütörtökön játszották:
Rhein-Neckar Löwen (német) – THW Kiel (német) 24-26 (12-12)
Továbbjutott: a Kiel, 50-49-es összesítéssel.

A spanyol Barcelona és a macedón Vardar Szkopje már tagja a negyeddöntő mezőnyének.

Férfi EHF Kupa, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, C csoport:

szombat:
Grundfos Tatabánya KC-SC Magdeburg (német) 15.00

Az állás: 1. Magdeburg 9 pont, 2. Tatabánya 8, 3. KIF Kolding (dán) 3, 4. Makkabi Castro Tel-Aviv (izraeli) 0

A négy négyes csoportból hat csapat jut tovább és – három párharcban – játszhat a négyes döntőbe kerülésért. A tornának biztos résztvevője a rendező német Göppingen.

További tartalmak