Musorujsag
Élő Eredmények
 

A futball győzött Dortmundban, meg Mbappé vezetésével a Monaco

A keddről szerdára halasztott negyeddöntőben a Dortmund hazai pályán szenvedett 3-2-es vereséget a Monacótól a labdarúgó Bajnokok Ligájában.


 

A kép, aminél jobban semmi nem illusztrálja, milyen hangulat uralkodott Dortmundban a keddi robbantás másnapján. Már a halasztás bejelentése után jelezték a sárga-feketék szimpatizánsai, éjszakára vendégül látják szállás nélkül maradt monacói társaikat, szerdán pedig közösen mutatták meg, nem lehet megfélemlíteni őket, és együtt álltak ki a detonáció következményeként kéztörést szenvedő, azóta már megműtött Marc Bartráért.

A kezdő sípszó után a két csapat sem ugrott egymásnak, de Pierre-Emerick Aubameyang 11. percben fölé durrantott kísérletéig is volt miben gyönyörködni, hála a hazai publikum látványos élőképének, ami ugyancsak üzenet jelleggel bírt: a Dortmundot aljas módon sem lehet megtörni.

 

A Monaco tiszta eszközökkel azért megpróbálta. A 17. percben Fabinho azonban hercegségbeli színekben 15 sikeres kísérlet után először hibázott a büntetőpontról (a BL 16/17-es kiírásában amúgy három tizenegyeséből egyet sem lőtt be a Monaco), így maradt a 0-0, egészen a 19. minutumig.

A 18 éves Kylian Mbappé a találkozó előtt is félelmetes statisztikával rendelkezett - 70 percenként góllal vagy gólpasszal jelentkezik a szezonban -, amit most tovább javított. Igaz apró szépséghibával, mivel lesről terelte a hálóba Thomas Lemar önzetlen passzát. (0-1)

A 35. percben a játékvezető tovább rontott dortmundi megítélésén, ugyanis nem sokkal Sindzsi Kagava kimaradt ziccere után, megadta Sven Bender öngólját is, pedig mielőtt saját kapujába bólintott volna, Radamel Falcao apró, de kétségtelenül szabálytalan akasztással billentette ki egyensúlyából. (0-2)

Így a második félidőt az egy nappal ezelőtt történtek terhe mellett, a mihamarabbi gólszerzés kényszerével folytatta a német együttes. Az 57. percben össze is jött a játék képe alapján igencsak érő szépítés, Aubameyang bravúros mozdulata, és Kagava kiszolgálását követően Ousmane Dembélé néhány lépésről kozmetikázott az eredményen. (1-2)

A Dortmund veszélyes, de - érthetően - nyitott játékát Falcao még nem büntette meg, de Mbappé igen. Elcsípte Lukas Piszczek passzát, majd lazán kilőtte a felsőt. (1-3)

Kagava a hajrában újra talpra ugrasztotta a Borussiáért szorítókat, miután hidegvérű cselt mutatott be az ötösön és újra egyre csökkentette a a különbséget. (2-3)

Az egyenlítés a hosszabbításban, Aubameyang fejese után még összejöhetett volna, végül azonban a vendégek örülhettek. De az igazi győztes a futball volt, és ez így is van rendjén.

Dortmund-Monaco


Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés:
Borussia Dortmund (német)-AS Monaco (francia) 2-3 (0-2)

gólszerzők: Dembélé (57.), Kagava (84.), illetve Mbappé (19., 79.), Bender (35., öngól)

Bayern München (német)-Real Madrid (spanyol) 1-2 (1-0)

Atlético Madrid (spanyol)-Leicester City (angol) 1-0 (1-0)