Musorujsag
Élő Eredmények
 

A Bayern klasszisai mellett Piqué is beleszállt Kassaiba

Nagy port kavart a kedd esti, Real Madrid-Bayern München BL-negyeddöntő visszavágója, melyen Kassai Viktor és csapata két lesgólt is megadott a Blancóknak, akik végül hosszabbításban 4-2-re megnyerték a találkozót, s 6-3-as összesítéssel jutottak az elődöntőbe. A bajor csapat két sztárja mellett Gerard Piqué is egy közösségi oldalon fejtette ki véleményét a magyar bíró ténykedéséről.

A meccs lefújását követően három Bayern-játékos, Robert Lewandowski, Thiago Alcántara és Arturo Vidal is bement Kassaihoz az öltözőbe, hogy elmondják neki véleményüket.

A bajor csapatból talán Franck Ribéry és Atruro Vidal volt a leginkább frusztrált a történtek miatt. A két futballista az instagram-oldalán posztolt egy-egy photoshop-bejegyzést, melyben egyértelműen a lesről született gólokat kérik számon a magyar játékvezetőn.

A francia Ribéry a következőket írta a bejegyzéséhez: „Egy év munkája, köszi bíró, bravó…”

Franck Ribéry szerint Kassai egy évnyi munkájukat tette tönkre (Fotó: instagram) Franck Ribéry szerint Kassai egy évnyi munkájukat tette tönkre (Fotó: instagram)



A chilei Vidal - aki szerint a magyar játékvezető meglopta őket - szintén az instagramon adott hangot felháborodásának, és ironikusan egy müncheni pálcikaembert rajzolt Cristiano Ronaldo mögé, arra utalva, hogy ebben az esetben valóban nem volt lesen a portugál a második gólja előtt.

Vidal humoránál volt a meccs után (Fotó: instagram) Vidal humoránál volt a meccs után (Fotó: instagram)



Vidal frusztráltsága különösen érthető, hiszen Kassai a 84. percben, 2-1-es müncheni vezetésnél második sárgalappal kiállította a középpályást, valamint ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ha a két csapat müncheni összecsapásán a chilei nem hagyja ki azt a bizonyos büntetőt, akkor talán nincs hosszabbítás, és a bajor együttes jut a BL-elődöntőbe.

Természetesen a Barcelona védője, Gerard Piqué is szót kért az egyik közösségi oldalon, és a tőle megszokott módon kommentálta a látottakat. Ronaldo második gólját követően sokat sejtető három ponttal véleményezte a lesről született találatot.

Más-más okból ugyan, de érthető a fent említett játékosok dühe és csalódottsága, ráadásul a Bayern trénere, Carlo Ancelotti szerint is hatással volt a mérkőzésre a bíráskodás. Az olasz mester azonban a sopánkodás helyett egy konstruktív javaslattal állt elő, és teljesen érthető módon a videobíró bevezetését sürgetné.

Magam is ennek a pártján állok, mert úgy hiszem, hogy ez szolgálná leginkább a labdarúgás érdekeit, ráadásul rengeteg felesleges támadástól kímélné meg a játékvezetőket.

A mai labdarúgás tempója össze sem hasonlítható a tíz évvel ezelőttivel. Persze akkor is voltak villámgyors játékosok, ám nem ebben rejlik a legfőbb különbség. Az igazán markáns változások a futballisták futómennyiségében, reakcióidejében és döntési sebességében érhetőek tetten.

Ezekkel már nagyon nehéz lépést tartania a játékvezetőknek, akik érthető módon sem futótempóban, sem gondolkodási gyorsaságban nem veszik, nem vehetik fel a versenyt a mai játékosokkal.

Az alábbi képen az látható, hogy a vonalbíró alapból nincs olyan helyzetben, hogy megítélhesse a lest, míg az asszisztens méterekkel lemaradva lohol az akció után, és abból a szögből nem sok esélye van látni és eldönteni, hogy Ronaldo lába fél méterrel előrébb van, mint Marcelo. Kassai Viktor pedig fel sem fért a képre, hiszen ember legyen a talpán, aki a 110. percben le tudja követni azt, hogy egy futballista a félpályánál begyújtja a rakétákat, faképnél hagy három Bayern-játékost és lendületesen, ziccerben tör kapura. A magyar bíró körülbelül húsz méterről szemlélte a történteket.

Ronaldo 3. gólja Ronaldo 3. gólja (Fotó: canalplus.fr)