Musorujsag
Élő Eredmények

Eisenkrammer Károly: „Ez egy olyan sport, amelyben bármi megtörténhet”

M4 Sport
Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője szerint „ijesztően” közel van már a magyar kerékpáros körverseny rajtja, amelyre június végén, Szombathelyen kerül sor.

A barcelonai olimpikon a Sportreggeli csütörtöki adásában elmondta, egyre komolyabb elismertségre tesz szert a kerékpáros mezőnyön belül a 92 éves múltra visszatekintő verseny, amelyre nagyon erős mezőnyt várnak a szervezők.

„Ott lesz a rajtnál az Asztana, de érkezik csapat az Egyesült Államokból is. Illetve egy olyan olasz team is indul, amely az elmúlt tíz évben jól szerepelt a Giro d’Italián, versenyzői szakaszgyőzelmeket értek el” – mondta Eisenkrammer Károly, aki elárulta, 35 csapat nevezését már nem tudták elfogadni, mert betelt a létszám, amely viszont időközben a maximumot is átlépte.

A 38. alkalommal megrendezésre kerülő Tour de Hongrie június 27-én, Szombathelyen rajtol egy 1 km-es prológgal, amely remek alkalmat nyújt a múlt héten még pályakerékpáros-világbajnokságon szereplő Szalontay Sándor számára, hiszen tavaly is ő nyerte a nyitónapot. Szalontay mellett a luxemburgi csapatban tekerő és a pályakerékpáros-vb pontversenyében 9. helyet szerző Lovassy Krisztián lehet a legjobb magyar.

„Hátha Szalontay Sanyi ismét elcsípi a prológot, ennek érdekében szervezünk egy próbát azon a rövid pályán, hogy ne legyen gondja a kanyartechnikával. A luxemburgi csapat talán segít majd a jó formában lévő Lovassy Krisztiánnak, aki a múlt héten a pályakerékpáros-világbajnokság pontversenyében a kilencedik helyen végzett” – mondta a főszervező.

A hatnapos verseny távja összesen 750 km, és a mezőny gyakorlatilag átszeli az országot, a királyszakasz pedig a Karcag-Miskolc közötti etap lesz. A főszervező azt is hozzátette, sok nézőt várnak az utak mellé, sőt, a nyugat-magyarországi szakaszokra még Ausztriából is érkeznek szurkolók.

„A szombathelyi prológ az egyetlen helyszín, ami az előző évekből megmaradt. Bár vannak korábban szerepet kapó városok, más területen lesz a rajt, illetve a cél, így mindenhol teljesen új versenyszakaszt kellett kialakítanunk. Ez pedig nagyon sok feladattal jár.”

További tartalmak