Musorujsag
Élő Eredmények

Egerszegi Krisztina fia csúcsokat döntött az ob-n

m4sport.hu
Az ötszörös olimpiai bajnoknő, Egerszegi Krisztina 16 éves fia, Vigassy Bálint egy nap alatt kétszer javította meg élete legjobbját édesanyja számában, 200 háton.

„Ádám júliusban lesz tizenhét, így parádés, amit a felnőttek között elért” – mondta a Borsnak Vigassy edzője, Selmeci Attila, utalva arra, hogy a fiú tizenegyedikként zárt a debreceni úszó-ob-n.

„Édesanyám azzal bocsátott útra, hogy ne idegeskedjek, mert az a teljesítményem rovására megy. Felnőttbajnokságon már 2014-ben is indulhattam az akkori szövetségi kapitány, Kiss László engedélyével. Debrecenben anyám egykori sikeres úszásnemében akartam jó eredményt elérni, sikerült, és ebben része van annak, hogy kiokosított, miként osszam be az erőmet. Az sem titok, az ő hátúszó stílusát igyekszem elsajátítani” – mondta Vigassy Bálint.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Továbbra is magyarok köré építi csapatát a DVTK
A DVTK Jegesmedvék csapatvezetője, Nagy Ádám az M4 Sportreggeliben Vas János leigazolása kapcsán kifejtette, továbbra is hazai jégkorongozókra épít a címvédő, amely nemcsak a magyar bajnokságban szeretne bizonyítani a következő szezonban.
Jégkorong
Csonka fordulót rendeznek Angliában
A bő élcsoport tagjai közül csak a harmadik helyen álló FC Liverpool és az ötödik Manchester United lép pályára az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 34. fordulójában, a többi együttes az FA Kupa elődöntőjében lesz érdekelt.
Külföldi futball
Kötelező feladat vár a Juventusra
Az olasz labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában kötelező feladat vár az éllovas Juventusra, amely hét közben a Bajnokok Ligájában bejutott az elődöntőbe.
Külföldi futball
A magyar tornászválogatott bízik a kolozsvári Himnuszban
Draskóczy Imre, női tornászválogatott szövetségi kapitánya az M4 Sportreggeliben abbéli reményének is hangot adott, hogy a kolozsvári tornász Európa-bajnokság pénteki női döntőjében Kovács Zsófia akár érmet is szerezhet.
Torna