Musorujsag
Élő Eredmények

Szombaton kieshet a Vasas a bajnoki versenyből

MTI
Amennyiben a listavezető Budapest Honvéd legyőzi a harmadik Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 28. fordulójában, akkor gyakorlatilag "kétszereplőssé" válik a bajnoki címért zajló versenyfutás.

A kispestiek sikerükkel öt fordulóval a vége előtt kilencpontosra növelnék előnyüket az angyalföldiekkel szemben, azaz vélhetően már csak a második Videotonnak lenne esélye arra, hogy megelőzze őket. Ugyanakkor ha a Vasas győz, három pontra megközelíti fővárosi riválisát és tovább dédelgetheti a bajnoki címről szőtt álmait.

A Vasas helyzetét kissé nehezíti, hogy az Illovszky Stadion újjáépítése miatt nem saját pályáján, hanem az újpesti Szusza Ferenc Stadionban fogadja ellenfelét, az azonban mindenképpen jó előjel a piros-kékek számára, hogy múlt héten a címvédő Ferencváros, nem sokkal azt megelőzően pedig az akkor listavezető Videoton vendégeként is elhozták a három pontot.

Szombaton a Videotonnak sem lesz egyszerű dolga, a kiesés ellen harcoló MTK otthonában lép pályára. A legutóbbi négy mérkőzésén mindössze egyetlen pontot gyűjtött Ferencváros a sereghajtó Gyirmótnál vendégeskedik.

Az m4sport.hu az NB I. 28. fordulójából is élőben közvetíti az összes mérkőzést. A Mezőkövesd-Újpestet és a Vasas-Honvédot az M4 Sport is adja, a többi találkozó kizárólag online lesz követhető.

Az OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati programja:
Debreceni VSC-Swietelsky Haladás 18.00, v.: Berke (m4sport.hu)
MTK Budapest-Videoton FC 18.00, v.: Pintér (m4sport.hu)
Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 18.00, v.: Kassai (M4 Sport és m4sport.hu)
Gyirmót FC-Ferencváros 18.00, v.: Vad II (m4sport.hu)
Paksi FC-Diósgyőri VTK 18.00, v.: Bognár (m4sport.hu)
Vasas-Budapest Honvéd, Szusza Ferenc Stadion 20.30, v.: Erdős (M4 Sport és m4sport.hu)

További tartalmak