Musorujsag
Élő Eredmények

A szövetség elnöke szerint mindenki retteg a rögbitől

M4 Sport
Az Európai Nemzetek Kupája-sorozat második konferenciájának északi csoportját magabiztosan nyerte a magyar rögbiválogatott, de az előítéletek nem segítik a sportág előremenetelét – állította Kiss Antal, a magyar szövetség elnöke az M4 Sportreggeli vendégeként.

Kiss Antal azzal kezdte a beszélgetést, hogy kilenc vesztes meccs után került az elnöki székbe, de most már elindultak fölfelé.

Az I. divízióba jutva sokkal inkább versenytársakra találhatnak majd – mondta a válogatott játékosa, Czakó Attila, aki testközelből érezhette, fizikálisan jól felkészült ellenfelekkel találkoztak ebben az osztályban is, de technikai fölényüknek köszönhető magabiztos győzelmeket arattak.

Támadójellegű, proaktív rögbi jellemző rájuk, ami nagyban köszönhető a walesi szövetségi kapitánynak, Richard Williamsnek. A konferencialépéssel továbbra is érdekeltek a világbajnoki selejtezősorozatban, a következő ellenfelük a bosnyák együttes lesz.

Az ambiciózus, fiatal, ám amatőr sportolókból álló nemzeti csapat középtávú célja, hogy felérjenek az európai elit kapujába – árulta el az elnök.

A szövetség szeretné, ha negatív sztereotípáktól szenvedő sportág kultúrájának megfelelő rangot vívna ki magának, ugyanis a látszattal ellentétben nem a durvaságról szól a játék, ráadásul egymás tiszteletére épül. Erre példaként Kiss Anatal kiemelte, hogy a vesztes fél a találkozó végén mindig sorfalat áll és megtapsolja vesztest.

Az előítéletek pályagondokkal is járnak, féltik a rögbisektől a helyszíneket. Általában műfüvön edzenek, de mindenképp szeretnének saját, budapesti bázist létrehozni – jelentette ki a szövetség első embere.

További tartalmak