Musorujsag
Élő Eredmények

Gera tüzes meccset vár a Videoton ellen

m4sport.hu
Böde Dániel és Gera Zoltán is kiélezett küzdelemre számít szombaton a Videoton ellen.

A Ferencváros magabiztosan, 12-2-es összesítéssel jutott be a Magyar Kupa döntőjébe, így szinte biztossá vált a zöld-fehérek európai kupaszereplése a következő szezonban. Nem sok idejük maradt a regenerálódásra Thomas Doll tanítványainak, hiszen a hétvégén a bajnoki címért harcoló Videoton ellen játszanak Felcsúton. A Fradi szempontjából sem tét nélküli a meccs, hiszen a Vasassal komoly harcot vívnak még a bajnoki bronzért.

„Nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Egyre nagyobb a tét mind a Vidinek, mind nekünk, úgyhogy kiélezett párharcra számítok” – nyilatkozta Böde Dániel az M4 Sportnak.

„Tüzes meccseket szoktunk játszani a Vidi ellen – mondta Gera Zoltán. – Azt gondolom, hogy megvan a kölcsönös tisztelet egymás felé, lehet, hogy mindkét csapat kevesebbet kockáztat egy ilyen mérkőzésen, talán ennek volt köszönhető a két döntetlen. De most tudjuk, hogy a Vidinek győzni kell ahhoz, hogy a bajnoki álmait tovább tudja vinni, mi meg szeretnénk a harmadik helyen végezni, úgyhogy mindenképpen egy komoly mérkőzés lesz.”

A szombaton 20:30-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

További tartalmak