Musorujsag
Élő Eredmények

Thomas Doll szerint nem érdemel bajnoki címet a Fradi

m4sport.hu
A 2016/2017-es bajnokság folyamán eddig kétszer találkozott egymással a Ferencváros és a Videoton. Mindkét alkalommal döntetlennel zárult a találkozó.

Gera Zoltán szerint ezek a mérkőzések óriási presztízzsel bírnak, ezért mindkét csapat a biztonságot tartotta szem előtt. A szombati mérkőzés viszont más lesz, mert a Videoton számára mindenképpen kell a három pont, hogy versenyben maradjanak a bajnoki címért, a Fradi viszont nem akar lecsúszni az egyébként csalódást keltő harmadik helyről.

A zöld-fehérek veterán kapitánya elmondta, a bajnokság végeztével le kell vonni a megfelelő következtetéséket, mert a szezonban nyújtott teljesítmény messze volt az elvárttól.

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője bízik abban, hogy csapata összeáll a Videoton ellen és jó mentalitással áll hozzá a mérkőzéshez. Gerához hasonlóan a német szakember is elmondta, hogy a bajnokságot követően el kell dönteni, hogy milyen úton menjenek tovább egy ilyen idényt követően. Elképzelések vannak a jövőt illetően. Az edző belátta, hogy a mutatott játék alapján csapata nem érdemelte volna meg, hogy megnyerje a bajnokságot.

„Abban reménykedem, hogy a Videoton ellen összeáll minden és jó eredményt érünk el. Sok a sérült, de aki jön, az mindent bele fog adni, mert nyerhetünk, pláne ha megfelelő mentalitással játszunk. Nem érdemeltük meg a bajnoki címet. Most el kell döntenünk, hogy milyen úton megyünk tovább. Beszélgettünk már az elnök úrral az új igazolásokról, nem tudunk nagy lépéseket tenni, hiszen nem egyszerű remek játékost találni megfizethető áron. Szükség van szerencsére, hogy jó kézzel nyúljunk bele az átigazolási kalapba. Alapvetően jó úton járunk, és nincsen időnk arra, hogy mély depresszióba essünk, hiszen nyakunkon a kupadöntő és szinte az új szezon is. Jó játékosaink vannak, remélem hasonlókat találunk melléjük, és jövőre megint a bajnoki címert fogunk küzdeni” – nyilatkozta Doll.

Böde Dániel bízik abban, hogy lesznek helyzetei a Videoton ellen, és azokat be is rúgja. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a piros-kékeknek is kell a három pont, ezért nem lesz egyszerű a szombati találkozó.

További tartalmak