Musorujsag
Élő Eredmények

Az Újpest célja a dobogó és Európa

M4 Sport
Az első háromban végezni és kiharcolni a nemzetközi kupaindulást. Ezek az Újpest labdarúgócsapatának idei tervei.

Az Újpest labdarúgócsapata tavaly az UEFA büntetése miatt nem igazolhatott. Az eltiltás most újra szerződtethet és ezt ki is használják a lila-fehérek. A kéthetes pihenőt követően nagy tervekkel kezdték el a felkészülést, erről Nebojša Vignjević, a lila-fehérek vezetőedzője beszélt az M4 Sportreggeli műsorában.

Elmondta, jelenleg Milos Bogisevics erőnléti edző a legfontosabb ember a csapatnál, a játékosok kedvelik, tudják, kell az erőnlét a tervezett munkához. Az új igazolásokkal kapcsolatban elárulta, ez az első év hogy 5-6 játékost igazoltak, de még jönnek újak.

„Ez sokkal egyszerűbb számunkra, hogy tudunk csapatot építeni és több variációs lehetőségünk van. Még nincs vége, folyamatosan keresünk csatárokat és védekezésre alkalmas játékosokat is” – mondta a szakember, aki hozzátette, minden posztra szeretnének két játékost, mert tavaly „vékony” volt a kispad. A szakember nem tudott mindig olyan játékost beküldeni, aki újat hozott volna a csapatnak.

Tisztában van vele, hogy idén az elvárások nagyobbak és motiváció is más. Tavaly elég hullámzó teljesítményt nyújtottak, hiszen az első fordulók után volt, aki a kiesésről beszélt, pár hét múlva pedig már az Európa Ligát emlegették velük kapcsolatban.

„Néhány játékosnak jó szezonja volt, fejlődtek. Stabil volt a szezonunk, se kiesés, se kupaindulás, de úgy gondolom, a végén elégedettek lehettünk” – mondta. A hamarosan kezdődő bajnoki szezon előtt Ausztriában edzőtáboroznak: három edzőmeccset is játszanak, azokon eldől, kikre számíthat hosszabb távon.

„A következő napokban néhány új játékos érkezik még a csapathoz és három új fiatal is csatlakozik. Az akadémiánk fejlődik és egyre jobb lesz, megpróbálunk fiatalokat beépíteni. Ebben az évben a legfontosabb cél Európa, így kell játszanunk, gondolkoznunk. Célunk az első három helyért küzdeni” – összegezte az idei célokat.

További tartalmak