Musorujsag
Élő Eredmények

Vidi-siker az első felkészülési meccsen

m4sport.hu/vidi.hu
Az új vezetőedző, Marko Nikolics vezetésével és Marko Scepovics góljával győzött a székesfehérvári Videoton csapata első felkészülési mérkőzésén a KF Skenderbeu ellen.

A Videoton 1-0-ra győzte le a KF Skenderbeu együttesét, amely az előző szezonban az albán élvonal harmadik helyén végzett.

A vidi.hu beszámolója alapján Marko Nikolics mindkét félidőben vegyes csapatot küldött a pályára, és olyan játékosok is szerepet kaptak, akik tavaly keveset jutottak szóhoz, valamint néhány fiatal is bizonyíthatott. A vezetőedző látott pozitív és negatív dolgokat egyaránt, de elmondta: „azért vagyunk itt, hogy az utóbbiakat majd korrigáljuk az edzéseken és a közös videós elemzéseken”.

„Két kemény szerdai edzés után léptünk ma is pályára, de elégedett vagyok a csapat hozzáállásával. Sokat nem szeretek egyébként beszélni az edzőmeccsekről, hiszen mi és az ellenfelünk is a felkészülés közben jár, de még egyszer mondom, annak örülök, hogy sikerült nyerni és megfelelő volt a hozzáállás” – mondta Marko Nikolics a vidi.hu-nak.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ausztria felé veszi az irányt az Újpest
Az OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC csapata június 21-től július 1-ig az ausztriai Aigen im Mühlkreis városába utazik, hogy megkezdje a felkészülést a 2017-2018-as szezonra.
Magyar futball