Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo: Én ilyen vagyok, ők meg talán marihuánát kaptak…

Motorsport-Total
Nehezen viseli Daniel Ricciardo, amikor egyes kollégái savanyú ábrázatát látja a paddockban – szerinte hálásnak kéne lenniük, hogy az F1-ben versenyezhetnek.
Daniel Ricciardo (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

A dobogón a filmsztár, Sir Patrick Stewart kortyolt bele Daniel Ricciardo pezsgős cipőjébe, a szombati időmérő után a csapatok mérték össze hosszú szünet óta először a tudásukat a montreali evezős pályán, Lewis Hamilton a közönség előtt, a pályán kapott ajándékba egy Ayrton Senna-sisakot, Fernando Alonso pedig kiesése után szörfözött egyet a tömegben. Jelek, melyek azt mutatják, a Liberty Media mindent elkövet annak érdekében, hogy emberközpontúbbá változtassák a Forma–1-et.

Lazább szabályaik eredményeként a csapatok és a versenyzők is lazábbnak mutatkoznak, bátrabban tehetnek olyasmiket, amikre korábban gondolni sem mertek. Ez a fajta változás a sajtótájékoztatókon és díjátadókon is érzékelhető, és már Daniel Ricciardónak is feltűnt.

Az ausztrált a kanadai hétvégén megkérdezték, mit csinált velük a Liberty, hogy hirtelen ilyen jó lett a hangulat. „Mindenkinek egy jó adag marihuánát adtak! Én természetemnél fogva ilyen vagyok, ők viszont…” – viccelődött a Red Bull versenyzője.

"Cheers", Daniel! Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Tekintettel arra, hogy ő szinte szünet nélkül mosolyog, a változás valóban kollégáinál érzékelhető inkább. Szerinte már el is jött az ideje… „Már régóta mondogatom: egyes versenyzőknél az az érzésem, mintha nem is örülnének annak, hogy itt lehetnek. Nem tudom, hogy unalmasnak vagy inkább hálátlannak nevezzem-e őket” – kritizálta a faarcú társakat. „Ha így viselkednek, mindig arra gondolok: hé, keress magadnak más munkát! Számunkra ez itt az álommunka!”

Azt persze a négyszeres futamgyőztes is megbocsáthatónak tartja, amikor valaki egy rossz eredmény miatt vág savanyú képet. Ő maga is állt már így fel a monacói dobogóra egy éve… „Néha tényleg kemény, de ennek ellenére is meg kell próbálni boldognak lenni és élvezni ezt! Ezenkívül a szurkolók szempontjából is sokkal klasszabb, amikor láthatják a versenyzők igazi személyiségét” – hívta fel a figyelmet a show-t gyakran cipőből ivásával feldobó ausztrál.

„Én egyszerűen ilyen vagyok, de jó hír, ha más versenyzők is lazábbak, kúlabbak egy picit. Aki nem túl laza, maradjon az iskolában” – utalt az angol ’too cool for school’ kifejezésre, mely nem éppen a szabálykövetés fontosságát hirdeti.

További tartalmak