Musorujsag
Élő Eredmények
 

A Honvéd az izraeli bajnokot kapta a BL-selejtezőben

Hétfőn Nyonban kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája első és második körének párosításait. A magyar bajnok Budapest Honvéd a második körben a Korhut Mihályt a soraiban tudó izraeli bajnok Hapoel Beer - Seva ellen kezdi meg a selejtezőküzdelmeket.

Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy a kispestiek idegenben kezdenek.

"Nehéz lesz" - mondta a Honvéd honlapjának a holland vezetőedző, Erik van der Meer. "Az izraeli csapat nagyon erős együttes. Tavaly játszottak az olasz Interrel és 2-0-ra nyertek Milánóban. Izraelben jó a futball minősége. A büdzséjük magasabb, mint a miénk, ennek ellenére is 50-50 százalék az esély a továbbjutásra. Az NB I-ben már megmutattuk, hogy a büdzsé nem minden".

Az UEFA hétfőn három csoportra osztotta a második kör csapatait, ez alapján a magyarok nem kiemeltként a dán FC Köbenhavnt, a fehérorosz BATE Boriszovot, a kazah Asztanát, a horvát Rijekát, a moldovai Sheriff Tiraspolt és a magyar válogatott Korhut Mihályt is foglalkoztató Hapoel Beer-Sevát kaphatták ellenfélül. A Honvédot utolsó előttiként - amikor a Rijekát még nem húzták ki a kiemeltek közül - sorsolták össze a Hapoel Beer-Sevával, amely az előző idényben az Európa Ligában a legjobb 32 közé jutott.

Az első mérkőzést július 11-én vagy 12-én, a visszavágót pedig július 18-án vagy 19-én rendezik. A magyar klub zárt kapuk mögött fogadja majd riválisát az UEFA fegyelmi bizottságának 2013-as döntése nyomán.

A BL-selejtező első fordulójában tíz együttes érdekelt, az első találkozókat jövő kedden és szerdán, a visszavágókat július 4-én és 5-én játsszák.

Nyon, 2017. június 19. A Budapest Honvédnak és izraeli ellenfelének a Hapoel Beér-Sevának a neve olvasható többek között egy kivetítőn az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA egyik kupasorozata, a Bajnokok Ligája második selejtezőfordulójának sorsolásán az UEFA nyoni székházában 2017. június 19. (Fotó: MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi)



A selejtező 1. fordulójának párosítása:

Vikingur (feröeri) - Trepca 89 (koszovói)
Hibernians (máltai) - FCI Tallinn (észt)
Alaskert (örmény) - Santa Coloma (andorrai)
The News Saints (walesi) - Europa (gibraltári)
Linfield (északír) - La Fiorita (San Marinó-i)

A selejtező 2. fordulójának párosítása:

APOEL (ciprusi) - Dudelange (luxemburgi)
Zalgiris (litván) - Ludogorec (bolgár)
Qarabag (azeri) - Samtredia (grúz)
Partizan Beograd (szerb) - Buducnost Podgorica (montenegrói)
Hibernians/FCI Tallinn - Salzburg (osztrák)
Sheriff (moldovai) - Kukesi (albán)
Asztana (kazah) - Spartaks Jurmala (lett)
BATE Boriszov (fehérorosz) - Alaskert/Santa Coloma
Zilina (szlovák) - FC Köbenhavn (dán)
Hapoel Beer-Seva (izraeli) - BUDAPEST HONVÉD
Rijeka (horvát) - The New Saints/Europa
Malmö (svéd) - Vardar (macedón)
Zrinjski (bosnyák) - Maribor (szlovén)
Dundalk (ír) - Rosenborg (norvég)
Hafnarfjördur (izlandi) - Víkingur/Trepca 89
Linfield/La Fiorita - Celtic Glasgow (skót)
IFK Mariehamn (finn) - Legia Warszawa (lengyel)