Fina 2017
×

Benedek Tibor többet várt magától, de majd belerázódik

vlv.hu/m4sport.hu
Hiába a jó fizikai felkészülés, Benedek Tibor szerint játéka hagyott maga után kívánnivalót. A rosszkéz oldal egykori királya olimpiai bajnok csapattársaihoz hasonlóan ott volt a masters vb első meccsén, amely megható jelenetet és igazi gálát is hozott.
 

A sydney-i aranycsapatra épülő együttes – a világ- és Európa-bajnok lányokhoz hasonlóan – hétfőn kezdte meg világbajnoki szereplését a Margitszigeten, mondani sem kell, teltház előtt. A hangulatra tehát nem lehetett panasz, és ezt így gondolja a Barcelonában szövetségi kapitányként is csúcsra érő Benedek Tibor, aki azt viszont nem gondolta, hogy ilyen környezetben állhatnak újra össze.

„Pár évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy itt egy masters világbajnokság lesz, és mi játszani fogunk, azt gondoltuk, hogy Biros Péter búcsúmeccse lesz az utolsó, ahol így együtt felléptünk. Aztán így az égből leesett ez az alkalom, és már sokszor elmondtuk, hogy Kásás Tomi lelkesedése tartotta egyben ezt a csapatot, mert azért voltak hullámvölgyek, így az elmúlt hetekben-hónapokban” – fogalmazott a játékosként háromszoros olimpiai bajnok pólós.

Benedek az utóbbi évek „kispadozása” után otthon érezte magát a vízben, igaz – minő meglepetés – nem volt maradéktalanul elégedett saját teljesítményével.

„Először furcsa volt, mert fizikálisan felkészültem, de maga a játék az… nagyon-nagyon ritkán játszottam, főleg ilyen helyzetben nem. Mindenképpen furcsa érzés volt, azt gondoltam az elején, hogy jobb leszek, de biztos vagyok benne, hogy ha nem sérülök meg, akkor mérkőzésről-mérkőzésre jobban fog menni” – nyilatkozott optimistán a vlv.hu-nak.

Természetesen Biros Péter sem maradhatott ki a buliból, a csapat többi tagjához hasonlóan ő is eredményes volt a Galatasaray öregfiúi ellen, akik nem mellesleg megható gesztussal emlékeztek meg a csapat egykori edzőjéről, a csaknem két éve elhunyt Gulyás Zoltánról. A bemutatásnál egy „Soha nem felejtünk, Gulyás Zoltán” feliratú molinót tartottak maguk elé.

„Úgy gondolom, mindenkinek remek élmény volt ez. Ez volt az első, még van négy meccs – remélem –, úgyhogy próbáljuk kiélvezni” – így Biros, aki hozzátette, próbálták megtisztelni azzal az ellenfelet, hogy mindent beleadnak a meccsen.

Az Eger női csapatát edző egykori nehézbombázó elmondta, vannak annyira hiúak, hogy a lehető legjobb állapotban szálljanak vízbe, és biztos benne, hogy lesznek a törököknél erősebb ellenfelek is.

„A lényeg az, hogy nyerjünk, és szolgáljuk ki a közönséget, és persze élvezzük azt, amit csinálunk, ne legyen olyan győzelmi kényszer, mint amikor aktív játékosok voltunk, szerintem így is beugranak mindenkiben a régi dolgok. Egy élesebb meccsen elő fog jönni mindaz, ami anno, jellemzett minket – nem fogjuk hagyni magunkat.”

A Millenium következő csoportmeccsét kedden 19 órától az olasz Milánó ellen játssza a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.

Az összes eredmény és részletes program ide kattintva elérhető. 

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="832410"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Képgaléria a Millennium első vb-meccséről
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2017/08/D__CB201708070121-1024x681.jpg
    [alignment] => aligncenter
)