Messi Aranylabdát ígért Neymarnak, ha marad a Barcában

Az argentin zseni mindent megtett volna a pályán, hogy maradásra bírja a PSG-hez igazoló brazil sztárt.

A katalán Sport értesülései szerint Lionel Messi és Luis Suárez július végén találkozót szervezet Neymarral, hogy meggyőzzék, ne igazoljon a PSG-hez. Mint azóta már tudjuk: nem sikerült.

Az MSN tagjai július 21-én este ültek össze New Jerseyben, egy nappal a Juventus elleni felkészülési mérkőzés előtt.

Nincs többé MSN (fotó: EPA/Alejandro Garcia)



Messi és Suárez megkísérelte a lehetetlent: lebeszélni Neymart a távozásról. Az argentin és az uruguayi támadó még nem tudta, Neymar döntése addigra már megváltoztathatatlan és visszafordíthatatlan volt.

Pedig Messi mindent megpróbált, még az Aranylabdát is megígérte Neymarnak, akinek nem titkolt célja, hogy a világ legjobbja akar lenni.

„Mit szeretnél? Az Aranylabda kell? Ha azt akarod, segítek megszerezni” – szólt az ötszörös aranylabdás Messi felajánlása.

Másnap bizonyította, hogy nem a levegőbe beszélt. A Juventus elleni, 2–1-re megnyert mérkőzésen Messi szinte minden labdával Neymart kereste, aki az első szabadrúgást is elvégezhette. A brazil 25 perc alatt két gólt szerzett, de a távozás gondolatát már képtelenség volt kiverni a fejéből.

Neymar a PSG-ben akar a világ legjobbja lenni (fotó: EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON)



Neymar végül 222 millió euróért a PSG játékosa lett, ahol évente 30 millió eurót keres. A hétvégén be is mutatkozott a párizsi csapatban, a Ligue 1 második fordulójában góllal és gólpasszal debütált a Guingamp ellen.