Musorujsag
Élő Eredmények

Több ezren voltak kíváncsiak az extrémsport vk-ra a a Kopaszi-gátnál

M1/m4sport.hu
Nagy sikerrel zajlott le hétvégén az extrémsportok világkupájának (FISE) budapesti állomása a Kopaszi-gáton, ahol az M1 stábja beszélgetett a szervezet nemzetközi fejlesztési igazgatójával.

„Itt vannak a fiatalok, ez egy igazán dinamikus város. Gyönyörűek az épületek, igazán szép a környezet” – dicsérte Budapestet Oliver Pascal, a FISE nemzetközi fejlesztési igazgatója, aki szerint a főváros is jól jár, hiszen a sorozat jó reklámot jelent a helyszínnek is.

A FISE egy húszéves sorozatot, amely már az összes szakágban partnerének mondhatja a legnagyobb szövetségeket. Franciaországban alapították meg a sorozatot, és azóta világszerte szélesítik a lehetőségeket. Ez a negyedik szezonja az idei évben négyállomásos világkupának, amely májusban Franciaországban kezdődött, majd Budapest után Edmontonba utaznak, azt követően pedig Kínában zárják a sorozatot.

„Nemrég megállapodtunk a nemzetközi szövetségekkel, és a mostani hétvége beszámít a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) BMX-világkupájába” – mondta büszkén, hozzátéve, hogy ugyanez a helyzet a görkorisokkal, mivel pedig mindkét sportág szerepel az olimpia programjában 2020-ban, ez nagyon nagy szó. Pascal ugyanakkor kiemelte, ugyan az olimpia a csúcs, az amatőrök és a kis szövetségek felé is nyitnak, hogy szélesítsék az extrémsportok bázisát.

További tartalmak