Musorujsag
Élő Eredmények

Amikor edzés helyett kattant a bilincs Häkkinen kezén…

Amikor edzés helyett kattant a bilincs Häkkinen kezén…

Racer
A versenyre akart felkészülni, helyette a fogdában magyarázkodhatott – mókás történetet idézett fel Mika Häkkinen Forma–1-es pályafutásának korai időszakából.

„Ez egy hosszú történet. Volt egy kis gondom a forgalommal és a közlekedési rendőrökkel. De már megoldódott.” Mika Häkkinen közvetlenül az 1992-es Brit Nagydíj rajta előtt még ilyen szerény eufemizmussal magyarázta meg az őt a rajtrácson faggató riporternek, miért is hagyta ki a délelőtti bemelegítő edzést. 25 év elteltével már jóval lazábban fedte fel a pontos igazságot…

A finnek kétszeres bajnoka a múlt hétvégén Laguna Secában járt, ahol pályára vihette Emerson Fittipaldi 1974-es bajnoki McLaren M23-asát. Az eseményt követő szurkolói találkozón jó kedélyű interjút adott, melynek során pályafutása egyik legviccesebb történetét is felelevenítette.

„A Brit Nagydíjon voltunk vasárnap reggel. A bemelegítés következett, ami azt hiszem, kilenc tizenötkor kezdődött. A hotelben arra ébredtem, hogy elmulasztottam a reggeli ébresztő hívásomat. Silverstone-ban a hoteltől mérföldek vezettek a pályára, és általában óriási forgalom volt. Bent ragadtam a dugóban, és ráébredtem, hogy le fogom késni a bemelegítő edzést. Megláttam egy rendőrt, és nagyon udvariasan megkérdeztem tőle, mehetnék-e a fal mellett, csak nagyon lassan, mert éppen a versenyre igyekszem. Azt mondta, megcsinálhatom, de csak lassan-lassan. Így is történt, lassan haladtam.”

Mika Häkkinen (Fotó: XPB) Mika Häkkinen (Fotó: XPB)

A későbbi világbajnokot ez gyanútlanná tette a nem sokkal később következő jelenetnél. „Egy mérföld megtétele után azt láttam, hogy két motoros rendőr tűnt föl a visszapillantómban. Azt gondoltam, ez remek, még kíséretet is kaptam! Ráléptem a gázra, és el is jutottam a pályáig.”

„Mielőtt azonban átmentem volna a kapun, a rendőr jelezte, hogy álljak meg. Leengedtem az ablakot, és megkérdezte: »Hé, ön ivott?« Mondtam neki, hogy dehogy, csak igyekszem a versenyre, dehogyis iszom. Bemutatkoztam: »Mika Häkkinen vagyok, a versenyre érkeztem.« Erre ő: »Engem az sem érdekel, ha maga Nigel Mansell személyesen!« Kiszállított az autóból, föl kellett tennem a kezem a kocsi tetejére, majd meg is bilincselt, és elvitt a pályánál lévő fogdába.”

Häkkinentől elvették az útlevelét, ő pedig próbálta elmagyarázni, mi is a helyzet.  „Mondtam nekik, hogy vasárnap reggel van, már megy a bemelegítő edzés. Ők viszont közölték, hogy nem megyek sehová.

A délelőtti rövid gyakorlást aztán el is szalasztotta, autóját akkori csapattársa, Johnny Herbert járatta be és készítette fel a délutánra. Szerencséjére a versenyről már nem maradt le. Szerencsére aztán valahogy sikerült elintézniük, hogy kijussak onnan, és végül ötödikként vagy hatodikként (6.-ként – a szerk.) értem célba az aznapi versenyen, ami akkoriban a Lotusszal egy jó eredmény volt. Nos ez egy sajátos élmény volt, az biztos” – állapította meg nevetve a 1998 és 1999 világbajnoka.

Borítókép: Mika Häkkinen (Fotó: XPB)

További tartalmak