Musorujsag
Élő Eredmények

Ezüstérmes a magyar férfi párbajtőr-válogatott az Universiadén

Ezüstérmes a magyar férfi párbajtőr-válogatott az Universiadén

MTI
A férfi párbajtőr-válogatott szerezte a magyar küldöttség hetedik érmét a tajvani Universiadén.

Az egyéniben is második Bányai Zsombor, valamint Siklósi Gergely, Berta Dániel és Cho Taeun Sándor alkotta együttes a 16 között 45-44-re győzött a németek ellen, a negyeddöntőben 35-28-ra verte a hollandokat, az elődöntőben pedig 25-19-re a dél-koreaiakat, majd a döntőben 31-30-ra kikapott az oroszoktól.

Korábban hat érmet nyertek a magyarok az egyetemisták és főiskolások versenyén, Tajpejben. Kardvívásban Szatmári András és Márton Anna, tőrben pedig Kreiss Fanni győzött, míg párbajtőrben Bányai második lett, Gyurta Gergely 1500 méteres gyorson, Biczó Bence pedig 200 pillangón harmadikként zárt.

A csütörtöki versenynapon negyedik lett a kalapácsvető Halász Bence 73,79 méterrel, továbbá az íjász Banda Árpád és a női tőrcsapat Kreiss Fannival, valamint Kondricz Katával, Lupkovics Dórával és Balogh Orsolyával.

A tekvondós Gonda Evelyn a 62 kilogrammos súlycsoportban két győzelem után a negyeddöntőben búcsúzott, ezzel ötödikként zárt, míg úszásban Gyurta Gergely 800 méter gyorson 7:58.22 perces idővel hatodikként csapott célba.

A női vízilabda-válogatott a csoportküzdelmek negyedik fordulójában 12-11-re kikapott az oroszoktól. A magyarok négy fordulót követően két-két győzelemmel és vereséggel állnak, pénteken Új-Zéland ellen játsszák utolsó csoportmérkőzésüket.

A férfi kosárlabda-válogatott negyedik fellépésén harmadszor maradt alul, csütörtökön a lettektől szenvedett 78-65-ös vereséget, a zárófordulóban a mexikóiakkal csap majd össze pénteken.

A Koncz Barnabás, Madarász Gergely teniszpáros a legjobb 16 között kiesett, mivel 6:2, 6:2-re alulmaradt a japánok ötödik helyen kiemelt duójával szemben.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Baji Balázs sárkányhajósnak áll
Kicsivel több mint két hete történelmi eredményt elérve lett bronzérmes a londoni atlétikai világbajnokságon, azonban úgy döntött más sportágakban is megmutatja, mit tud.
Atlétika