Musorujsag
Élő Eredmények

Megvan Gyutai Adrián első futamgyőzelme a Superbike-ban

m4sport.hu
Gyutai Adrián az elmúlt hétvégén az osztrák bajnokság futamán indult, és nemcsak pályafutása első rajtelsőségét szerezte meg új kategóriájában, hanem remek teljesítményt nyújtva futamgyőzelmet is aratott.

Újabb lépést tett álmai megvalósítása felé Gyutai Adrián (220 Volt H-Moto Team), aki a brit Superbike-bajnokságban érdekelt MAR Kawasaki csapat és technikai partnere, a K-Tech által felkészített motorral (Kawasaki ZX 10R) állt rajthoz a Pannoniaringen, ahol az osztrák bajnokság soron következő futamát rendezték meg. A 26 éves paksi motoros ismét bizonyította, lassan megszokja az új kategóriáját, hiszen pályafutása során első alkalommal lett az övé a pole pozíció a királykategóriában, majd a vasárnapi futamon remek teljesítménnyel az első győzelmét is megszerezte a 27 fős Superbike-mezőnyben.

Ezúttal már a teljes versenycsomag rákerült Adrián Kawasakijára, és a két nap alatt többféle beállítást is kipróbálhatott. A MAR Kawasaki és a K-Tech elégedett Adrián teljesítményével – eddig hozta azt, amit célul tűztek ki elé –, és a majd két hét múlva sorra kerülő Alpok-Adria futamon, Rijekában – ahol Superstock 600-ban ő a pályarekorder – is teljesíti az elé állított feltételeket, akkor indulhat az utolsó BSB-futamon Brands Hatch-ben.

Gyutai Adrián (Pole Positions Communications Kft.) Gyutai Adrián (Pole Positions Communications Kft.)

„Elégedett vagyok a hétvégén elvégzett munkával. Végre a motor teljesen összeállt, minden alkatrészt megkaptunk rá, így most már nem lesznek változások, hanem a jelenlegi csomagot elkezdhetjük finomhangolni – nyilatkozta Gyutai Adrián. – Még mindig csak összeszokási fázisban vagyok a motorral, ez több időt vesz igénybe, mint gondoltam. Szombaton kipróbáltam többféle beállítást, nagy változtatásokat végeztünk a motoron, mert még küzdök a motorral a kigyorsításoknál. Vasárnap reggel sikerült találnunk valamit, amitől könnyebb lett vezetni a motort. A futam jól sikerült, hiszen egy másodpercen belül volt az összes köröm, még úgy is, hogy a hetedik körre jelentősen elkopott a hátsó gumim. Végre nem fáradtam el a motoron, így úgy gondolom, hogy az üléspozícióm és a vezetési stílusom kezd alakulni, és a motorhoz igazodni. Úgy érzem, néhány versenynek el kell még telnie ahhoz, hogy a motorból el tudjam kezdeni kihozni a benne rejlő lehetőségeket. Köszönöm a támogatóimnak – Paks városa, MVM Atomerőmű, Mohai Ágnes Ásványvíz, Losonczi Kft, NCT Kft, Dunlop, Eoromotor, Motostar és Opel Gyulai -, hogy mellettem állnak, hiszen nélkülük mindez nem valósulna meg.”

További tartalmak