Musorujsag
Élő Eredmények

Nem adta fel NBA-s álmait Hanga Ádám

M4 Sport/m4sport.hu
A magyar kosárlabdázó az Európa-bajnokságra készül a válogatottal, de előtte exkluzív interjút adott az M4 Sportnak. Ebben beszélt az átigazolása miatt teljes bizonytalansággal telt nyári időszakról, új csapatáról, NBA-s reményeiről és a kolozsvári Eb-csoportmeccsekről is.

„Panaszkodni nem szeretnék, mert az FC Barcelonában fogok játszani” – kezdte az M4 Sportnak adott exkluzív interjúját a magyar kosárlabda-válogatott játékosa, Hanga Ádám. A 28 éves kosaras 2017 nyarán hosszú huzavona után igazolt a katalán együtteshez. Nyár elején arról szóltak a hírek, hogy a San Antonio Spurs csapatánál folytatja az NBA-ben, az is felmerült, hogy a Baskoniában marad, a Barcelonáról is pletykáltak már akkor is, és szóba jöttek teljesen más csapatok is.

„Olyan volt ez a 2-3 hét, hogy fogalmunk nem volt arról, mi lesz. Nagyon rossz volt ez a bizonytalanság, de sajnos ez ilyen” – mondta Hanga, aki hozzátette, nem erre számított, amikor vége volt a szezonnak. Megjegyezte, talán magában kicsit túldramatizálta ezeket a dolgokat és pár év múlva máshogy fog visszaemlékezni erre az időszakra.

A klubcsapata miatti bizonytalanság a válogatottbeli szereplésére is rányomta bélyegét. Amíg nem esett át a kötelező orvosi vizsgálatokon, addig az is benne volt a pakliban, hogy lemarad az Eb-ről. Ha az NBA-be igazolt volna, akkor biztosan ki kellett volna hagynia a kontinensviadalt, ezzel azonban a szövetségi kapitány Sztojan Ivkovics és a csapattagok is tisztában voltak.

„Sztojan azt mondta, hogy nekem elég lesz az is, ha csak a labdafeldobásra odaérek, de én azért megyek, mert segíteni szeretném a csapatot” – vélekedett a szeptember 1-jén kezdődő Európa-bajnokságról a 28 éves sportoló, aki beszélt a horvátok elleni összecsapásról is és elmondta, miért lesz számára különösen pikáns a spanyolokkal játszott csoportmérkőzés.

„Tudjuk, mi a célunk. Kettő csapatot kell megvernünk, ez pedig a román és a cseh” – jelentette ki a kosaras.

A két legfőbb riválissal egymást követő napon, jövő hétfőn és kedden mérkőzik a válogatott, melynek Hanga szerint az azt megelőző két összecsapásán (pénteken Horvátország, szombaton Montenegró ellen) lesz ideje belerázódni a küzdelmekbe.

A férfi kosárlabda Európa-bajnokságot az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ivkovics az Eb után beszél a magyar kosárlabda hatalmas problémájáról
Az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kosárválogatott szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics a Sport7főben a válogatási elvei mellett szóba hozta, mit lát óriási problémának a hazai kosárlabdával kapcsolatban, de részletekbe leghamarabb a kontinensviadal után bocsátkozna.
Kosárlabda