Musorujsag
Élő Eredmények

„A V8 ideje lejárt, nem térhetünk vissza hozzá”

„A V8 ideje lejárt, nem térhetünk vissza hozzá”

F1i
A Haas-istálló csapatvezetője, Günther Steiner úgy véli, a Forma–1-nek továbbra is meg kell tartania különleges kapcsolatát a csúcstechnológiával, ugyanakkor olcsóbbá és élhetőbbé kell válnia a kisebb alakulatok számára.

A jelenlegi motorszabályok 2014-es bevezetésekor hatalmas szakadék keletkezett a tehetősebb gyári istállók és a kevesebb pénzből gazdálkodó privát alakulatok között. Nem meglepő tehát, hogy a mezőny „második fele” támogatja azt, hogy a következő váltáskor, 2021-ben a jelenleginél egyszerűbb és olcsóbb motorok kerüljenek a királykategóriás autókba.

Noha a mezőnyhöz tavaly csatlakozó Haas ezen gárdák közé tartozik, a csapatvezető, Günther Steiner mindemellett azt is fontosnak tartja, hogy a Forma–1 által használ technológia továbbra is elsőrangú, és jövőbe mutató maradjon (mindez kissé meglepő, hiszen ezt nehéz összeegyeztetni a költséghatékonysággal). „A Forma–1-nek meg kell ragadnia a jelenlegi lendületet, már ami a csúcstechnológiát illeti” – jelentette ki határozottan.

„Nem térhetünk vissza valami olyasmihez, mint a V8” – hozta fel példának a sokak által visszasírt, hangos erőforrásokat. „Azok az idők már elmúltak. Visszatekinthetünk rájuk, de vissza már nem térhetünk hozzájuk. Valamilyen hibridekkel kell dolgoznunk. Hogyan lehet ezt a legjobban az F1 igényeihez igazítani? A gyárak komoly kihívással szembesülnek, mert a közúti autózást is szemmel kell tartaniuk. Mi privátként nagyszerűnek tartanánk, ha a technológia olcsóbb lenne” – magyarázta.

Günther Steiner (Fotó: Bearne / XPB Images) Günther Steiner (Fotó: Bearne / XPB Images)

Sokszor felmerült ugyan, hogy az istállók között komoly különbség nagyrészt a motoroknak köszönhető, Steiner mégis fontosnak tartotta megjegyezni, hogy más tényezők is közrejátszottak abban, hogy az élcsapatok szó szerint faképnél hagyták a többieket (idén például csak egyszer volt elő, hogy egy olyan pilóta is felállhatott a dobogóra, aki nem az első három istálló egyikét erősíti).

„Nos, természetesen sok múlik a motorokon, de nagyon sokat nyom a latba az aerodinamika, a csapatok mérete és költségvetése is. Azt mondták, hogy a Liberty Media már dolgozik azon, hogy sokkal kiegyenlítettebb legyen a játék. El tudják képzelni, hogy öt-hat csapat küzd a győzelemért? Nem lenne csodálatos? A csata most a mezőny közepén zajlik, és nagyon megtisztelő, hogy ennek a részesei lehetünk, de el tudják képzelni, milyen lenne mindez a sor elején? A szurkolók egyszerűen imádnák” – zárta gondolatát lelkendezve a tapasztalt sportvezető.

Romain Grosjean és Max Verstappen (Fotó: XPB) Romain Grosjean és Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak