Musorujsag
Élő Eredmények

Elutasították a Liverpool fellebbezését

MTI
A Manchester City ellen kiállított Mané, a Manchester United elleni rangadóra már visszatérhet.

Az FC Liverpool labdarúgóklubja fellebbezett Sadio Mané hárommeccses eltiltása ellen, de azt elutasították. Az angol szövetség (FA) kedden késő délután bejelentette, hogy az érintettek meghallgatása után nem fogadta el a Vörösök beadványát, így helyben hagyta a három mérkőzésre szóló eltiltást.

A szenegáli csatárt szombaton azért állították ki, mert fejbe rúgta a Manchester City kapusát, Edersont.

A Liverpoolnál elismerték a játékosnak adott piros lap jogosságát – bár Jürgen Klopp vezetőedző szerint túl szigorú játékvezetői ítélet született, mert Mané nem látta a számára holttérből érkező kapust -, de a három találkozóra szóló eltiltást soknak találták.

A 25 éves labdarúgó nem játszhat szombaton a Burnley elleni bajnokin, valamint azt követően a Leicester City elleni Ligakupa-találkozón és bajnoki összecsapáson.

Ederson a pályát szombaton hordágyon, nyakmerevítővel hagyta el. Sérülése az első hírekkel ellentétben – arc- vagy állkapocscsont-törést sem tartottak kizártnak – nem súlyos. A manchesteri klub beszámolója szerint brazil kapusuk hétfőn fejvédőben már edzett.

További tartalmak