A NOB-elnök szerint mindenki jól járt

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint mindenki számára kedvező döntés született a szervezet limai ülésén, ahol a 2024-es olimpia rendezési jogát Párizs, a 2028-as ötkarikás játékokét pedig Los Angeles nyerte el.

„Gratulálok mindkét városnak! Ez a történelmi döntés mindhárom érdekelt fél, a két rendező, valamint a NOB számára is győzelem” – jelentette ki a szavazás után a német sportvezető. Bach hangsúlyozta: nehezen tudott volna ennél jobb forgatókönyvet elképzelni, ugyanis a mostani határozat a következő 11 évre biztonságot ad az olimpiának és a sportolóknak. „Két nagyszerű ország olyan városa rendez majd olimpiát, amely fontos szerepet tölt be az ötkarikás játékok történetében” – egészítette ki szavait Thomas Bach.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Anne Hidalgo párizsi és Eric Garrett Los Angeles-i polgármester (Fotó: MTI/AP/Martin Mejia) Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Anne Hidalgo párizsi és Eric Garrett Los Angeles-i polgármester (Fotó: MTI/AP/Martin Mejia)



„Felnőtt egy új generáció, mi pedig visszahozzuk a játékokat az Angyalok Városába” – mondta Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere utalt arra, hogy a város legutóbb 1984-ben, míg az ország Atlanta révén 1996-ban rendezett utoljára olimpiát.

Tony Estanguet, a párizsi pályázati bizottság társelnöke úgy fogalmazott: ez a mostani egy csodálatos pillanat Párizs és Franciaország lakói, valamint az olimpiai mozgalom számára. „Száz év után térnek vissza az ötkarikás játékok a fővárosunkba, és mi szeretnénk nagyszerű sportünnepet nyújtani mindenki számára” – nyilatkozta.

Emmanuel Macron francia elnök az Irma hurrikán által sújtott karibi térségből küldött üzenetében arról beszélt, ez a győzelem „egész Franciaországé”. Véleménye szerint most új fejezet nyílik számukra, és az olimpiáig hátra lévő hét évben mindenkit mozgósítani kell a minél sikeresebb rendezés érdekében. „A döntés megtisztelő Franciaország számára, egyben remek lehetőség, hogy országszerte erősítsük a sport helyzetét” – jelentette ki.

A NOB a limai teljes ülésén a már nyáron eldőlt forgatókönyvet hagyta jóvá: a július végi megállapodás alapján a 2024-es játékokért csak a francia főváros, a négy évvel későbbi olimpiáért pedig a kaliforniai metropolisz maradt versenyben. A NOB-tagoknak a két város 25-25 perces prezentációja után arra a kérdésre kellett nyílt szavazással válaszolniuk, hogy jóváhagyják-e a NOB, Párizs és Los Angeles között született megállapodást. Ezt a jelenlévők egyhangúlag elfogadták, így a francia főváros 1900 és 1924, míg az amerikai nagyváros 1932-ben és 1984 után harmadszor lesz házigazda.