Musorujsag
Élő Eredmények

Gulácsi Péter: Két év alatt teljesítettük a hatéves tervet

M4 Sport
Egyedülálló dolgot ért el a Gulácsi Péterrel felálló lipcsei csapat, ugyanis a sportág történetében az első olyan együttes az RB Leipzig, amely első nemzetközi kupameccsét a Bajnokok Ligája főtábláján játssza. Gulácsi Péter az M4 Sportnak adott interjújában mesélt a Lipcse álomszerű két évéről, saját pályafutásáról és a BL-esélyekről.

Szerdán este a hazai pályán a Monaco ellen kezdi meg BL-főtáblás szereplését a 2016/2017-es Bundesligában második helyen záró RB Leipzig. Gulácsi Péter együttese a remek bajnoki szereplést követően egyből főtáblára jutott, eddig ez egyetlen, a nemzetközi porondon újonc csapatnak sem sikerült. A magyar válogatott kapusa szerint minden lipcsei játékos realizálta ezt a helyzetet, hiszen a szezon vége felé már biztossá vált a BL-szereplés.

„Én sem gondoltam volna, hogy két év alatt sikerül olyan csapatot felépíteni, amelyik egyenes ágon BL-főtáblára jut. 2015-ben az volt a cél, hogy az első osztályba feljussunk, ami sikerült is, utána teher nélkül játszhattunk egy ilyen fantasztikus szezont” – utalt arra, hogy hatéves tervet mindössze két év alatt teljesítette az együttes.

Gulácsi Péter beszélt arról is, mindig is az volt a terve, hogy egy nagy bajnokságban játszhasson. A Liverpoolban ez nem jött össze, mert hiába várt türelmesen, nem tudta beverekedni magát a csapatba. „Utána vissza kellett lépnem kettőt, hogy egyet előre léphessek. A salzburgi szerződés tudatos dolog volt, olyan klubot kerestünk, amely nemzetközi kupában szerepel, és ahol folyamatosan védhetek.”

Az elmúlt négy évben ő is rengeteget fejlődött, hiszen fokról fokra jutott előre, az ausztriai első osztálytól a Bundesligán át egészen a Bajnokok Ligájáig.

A magyar játékos beszélt arról, hogyan vált első számú kapussá Lipcsében, mit vár a csoportkörtől és mire számít a Monaco elleni összecsapáson.

Gulácsi Péterék történelmi mérkőzését az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti 20:45-től.

További tartalmak