Musorujsag
Élő Eredmények

Hallgatnak a Toro Rosso versenyzői

Hallgatnak a Toro Rosso versenyzői

Motorsport
Több forrás is tényként kezeli, Carlos Sainz 2018-tól a Renault versenyzője lesz, ő maga azonban továbbra sem kommentálja a híreket. Amikor a több istálló jövőjét is meghatározó motor és pilótacserékről kérdezték, a márkatárs, Danyiil Kvjat sem volt túl bőbeszédű…

Hetek óta a McLaren, a Renault, a Honda és a Toro Rosso „szappanoperája” a legfelkapottabb téma a királykategóriában, a hétvégén azonban várhatóan minden szál elvarrásra kerül, a csütörtöki és a pénteki sajtótájékoztatókra ugyanis pont a „főszereplők” kaptak meghívást. Addig azonban egyik fél sem beszélt a sajtóban megjelenő felvetésekről.

Pedig egyre több megbízható forrás közli, hogy a McLaren 2018-ban Renault-motorokra vált, míg a Honda a Toro Rossóval folytatja. Mivel a csapatnak szerződése volt a franciákkal, a Renault elengedte azt, cserébe pedig megkapja Carlos Sainzt, akit már 2016 végén is le akart igazolni. A fiatal spanyol a hétvégén már jelezte, egyelőre semmit sem kommentál, most pedig egy szingapúri sajtóeseményen arra is utalt, hogy egyelőre nem is oszthat meg semmit a nyilvánossággal.

Cáfolni továbbra sem cáfolta a felvetést. „Nyilvánvaló, hogy sok dologról beszélnek a médiában” – kezdte mondandóját. „Ami engem illet, motivált Toro Rosso-pilótaként azért jöttem ide, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzem meg, egy olyan helyszínen, amit szeretek, és élvezek. Szóval, egész hétvégén mosolyogni fogok” – jelezte.

Honda (Fotó: XPB) Honda (Fotó: XPB)

„Tudom, hogy rengeteg dologról beszélnek most, de én maradok a megszokott forgatókönyvnél. A hétvégére fogok összpontosítani, és nem fogok túl sokat beszélni a jövőről. Először is, azért, mert nem lehet, másodszor pedig azért, mert így lehet a legjobban hozzáállni a hétvégéhez” – szögezte le a fiatal pilóta, akit főnökei idén már „feddtek meg” azért, mert túl sokat beszélt jövőjéről.

Sokkal a csapattárs, Danyiil Kvjat sem volt beszédesebb. A Motorsport konkrétan arról érdeklődött, mit gondol arról, hogy a Toro Rosso befejezi együttműködését a Renaut-val, és 2018-ban Honda-motorokra vált, amire ő így felelt: „Addig, amíg nem történt meg a hivatalos bejelentés, inkább kihagyom, hogy kommentáljam a dolgot. Azt hiszem. Bármi is történjen, az jó lesz a csapat számára. Azt hiszem, csak jó dolgok várnak az istállóra.”

Amennyiben Sainz elhagyja a csapatot, az orosznak nagyon jó esélye nyílik a maradásra. Noha Kvjat várja, hogy aláírhassa új szerződését, a téma kapcsán kijelentette, a Toro Rosso számára most sokkal fontosabb az, hogy rendezze a motorkérdést. „Először a csapat jövőjét kell rendezni, hiszen ez egy fontos téma, amivel mindenképpen haladnunk kell. Ha ez megtörtént, lesznek híreim. Nem aggódom. Persze jobb minél hamarabb hírt kapni, de ebben a szituációban nem helyezek nyomást a csapat vállára. Sok dolog történik most, én pedig hagyom, hogy arra összpontosítsanak, ami igazán fontos számukra. Ha ez megvan, biztos én is sorra kerülök majd” – hangsúlyozta.

Danyiil Kvjat és Carlos Sainz (Fotó: XPB) Danyiil Kvjat és Carlos Sainz (Fotó: XPB)
Borítókép: Danyiil Kvjat és Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak