Nadal után Fucsovics – exkluzív interjú a US Open negyeddöntősével

Múlt héten még US Open-negyeddöntőt játszott Rafael Nadallal, péntektől már a Kopaszi gáton lép pályára a magyar Davis Kupa-válogatott ellen Andrej Rubljov. Az orosz teniszezővel a Magyar Rádió készített interjút.

– Először is gratulálok a US Open-szereplésedhez. A Rafa Nadal elleni negyeddöntőt már nem sikerült szorossá tenned… Annyira ideges voltál, hogy az egyik példaképed ellen játszottál?

– Nem… Még csak nyomást sem éreztem a meccsen, lényegében teljesen felszabadultan játszhattam. Inkább a tapasztalatom hiányzik az ilyen mérkőzésekhez. Nyilvánvaló, ő jobb nálam, és nekem még rengeteg tanulnivalóm van, sokat kell dolgoznom, hogy erre a szintre kerüljek. Egyébként, ha csak erről a meccsről beszélünk, azt emelném ki, hogy nagyon rosszak voltak a szerváim, korábban a tornán egyszer sem adogattam ilyen vacakul. Hogy mást ne mondjak, a második körben Dimitrov ellen kimondottan jól ment. Ha Nadal ellen is legalább úgy ment volna, másképp nézett volna ki a meccs. Persze azt nem mondom, hogy akkor győztem volna, de több játékot nyertem volna, és nem tűnt volna ennyire egyoldalúnak. Amikor nem megy a szerva, a másik már a fogadással nyomás alá helyez. Rafa ellen ilyenkor nyilvánvaló, hogy ha nem ütsz valahogy egy nyerőt, mindenképp elveszíted a pontot, viszont ez meg nagyon kockázatos, és persze többet hibázol. Ha jók lettek volna az első szervák, akkor a return után én támadhattam volna többet, az megint más játék lett volna. Szóval, szerintem ez volt a kulcsa annak, hogy ennyire simán kaptam ki.

Andrej Rubljov (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane) Andrej Rubljov (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)



– Persze, meg nyilván Rafa az egész tornán verhetetlen volt, még a döntőben is elképesztően játszott, nem igazán lehetett megszorítani.

– Pontosan. Ezért is nem mondom, hogy megverhettem volna, ő félelmetesen nagy játékos, igazi bajnok, amit megint csak bizonyított. Amúgy tényleg óriási élmény nézni őt és Federert. Elképesztő, ahogy játszanak, nem véletlen, hogy már most legendák. Nagyon tisztelem őket.

– Ha már ezekről a legendákról beszélünk, tizenkilenc évesen milyen neked ellenük játszani?

– Nem igazán foglalkoztat, hogy mennyi idős vagyok, játék közben ez nem érdekes. A pályán annyit érzek, hogy Federer vagy Nadal, noha mindketten annyi idősek, hogy akár már abba is hagyhatták volna a teniszt, jobbak, erősebbek és gyorsabbak nálam. Ugye az volna a normális, ha egy tizenkilenc éves gyorsabb lenne náluk, de az ő esetükben olyan, mintha ők lennének tizenkilenc évesek. Hát ezt gondolom a korról: nem az számít, az évek különben is olyan gyorsan telnek. Én is, az előbb még 12 voltam, úgyhogy mindjárt túl vagyok a harmincon is. Szóval, ez nem téma.

– Beszéljünk a magyarok elleni Davis Kupa-meccsről. Balázs Attila nemrég legyőzött az umagi verseny selejtezőjében, aztán szerencsés vesztesként mégis főtáblára kerültél, és az egész tornát megnyerted. Abból az Attila elleni meccsből tanultál valamit, amit használni tudsz majd itt Budapesten?

– Természetesen. Most már tudom, mire számítsak, nagyjából megismertem az ő stílusát, játékát. Amúgy az ottani körülmények nekem nem annyira tetszettek, másfelől meg Attila nagyon jól játszott. Talán meglátjuk a hétvégén, hogy most mire megyünk egymással, bár mivel a csapatunkban mindketten a második számú játékosok vagyunk, úgy néz ki, hogy – legalábbis a nyitónapon – biztos nem csapunk össze.

– Nagyon gyorsan fejlődsz, a világranglistán akár már a top10-be kerülést is megcélozhatod. Van-e ilyen elképzelésed, hogy mikorra szeretnél odakerülni, mi lenne a reális?

– Hogy mikor lenne reális? Ha őszinte akarok lenni, akkor az még hosszú-hosszú út. A top 10-es játékosoknak szinte nincs gyenge pontja, és hát fizikailag is sokkal erősebbek nálam. Nézz rám, én még a közelükbe se jövök ezzel a testtel. Ostoba lennék nem reálisan látni ezt a kérdést, úgyhogy nem tűzök ki ilyen célokat magam elé, hogy mit tudom, én három vagy négy hónap múlva ott kell lennem. Egyetlen dologra kell most figyelnem: arra, hogy igyekezzek a legjobbamat nyújtani. Én inkább mindig napi célokat fogalmazok meg: minden reggel úgy kelek fel, hogy jobb akarok lenni, mint tegnap. Lehet, hogy csak egy nagyon kicsivel, de jobb. Ez jár a fejemben, ez visz előre.

– Szóval nem raksz terhet magadra.

– Nem, mert az úgy egyszerűen nem működik. Ha bármilyen konkrét célt megfogalmaznék, hogy mondjuk egy hónap múlva ezt és ezt kell elérnem vagy ide és ide kellene eljutnom, az holtbiztos, hogy pont fordítva történik. Legalábbis én így gondolom. Nem szabad fölösleges terheket pakolnom magamra. Inkább konkrét dolgokon próbálok javítani, mert úgy gondolom, ez az az út, ami majd egyszer hozzásegíthet, hogy a nagy álmaimhoz is közel kerülhessek.

– És mik ezek a nagy álmok, célok?

– Nyilván az, mint mindenki másnak: hogy világelső legyek, hogy Grand Slam-tornákat nyerjek. Minden teniszező ezért játszik – ha elindulsz egy tornán, az az egészséges, hogy azt meg akarod nyerni. Azt hiszem, ezzel mindannyian így vagyunk.

– Ha jól tudom, édesanyád teniszedző, aki dolgozott Anna Kurnyikovával is. Te hogyhogy nem vele edzel?

– Nem, az úgy nagyon nem menne. Persze gyerekkoromban ő tanított teniszezni, de amikor profinak készül az ember, akkor szerintem férfi edzőt kell választani, olyat, aki tudja, milyen ATP-tornákat játszani, aki tökéletesen érzi a férfi teniszt, testközelből tudja, mi kell ahhoz, hogy ebben a mezőnyben a legjobbak közé kerülhess. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az anyukám nem nagyszerű edző, mert az, csakhogy ő sosem volt éljátékos, nem tudja, hogy itt hogyan működnek a dolgok. Hogy példát is mondjak, technikailag jó tanácsokat tud adni, képes kijavítani egy-egy hibát, de taktikailag nem tudna segíteni olyanokban, hogy például mikor menjek közelebb a hálóhoz, mikor kell védekezni, és hogyan… Ezekben csak olyan ember tud segíteni, aki maga is ott volt, és megélte ezeket a helyzeteket. És még nem is beszéltem arról, hogy mennyire más a férfi-, illetve a női tenisz. Két teljesen különböző világ. Hogy őszinte legyek, nem hiszek abban, hogy egy férfi játékost egy nő jól tud edzeni. De persze ez az én véleményem, és kérlek, ne gondold, hogy bármiféle bajom van a nőkkel vagy az egyenjogúsággal. Egyszerűen arról van szó, hogy profi szinten szerintem ez nem működik.

– Ki a világ legjobb edzője?

– Természetesen az én csapatom. (Andrej Rubljov edzője Fernando Vicente – a szerk.)
A Magyar Rádió interjúja Andrej Rubljovval