Musorujsag
Élő Eredmények
 

Ellenfelének reklamált sárgát Messi, de végül ő bűnhődött

Nagyszerű meccset játszott Lionel Messi a Juve elleni keddi BL-nyitányon, azonban egy sárga lappal is gazdagodott. Igaz, csak magának köszönheti.

Lionel Messi
Meglepően könnyed győzelmet aratott az olasz bajnok ellen a Barcelona, amely Lionel Messi hathatós segítségével három góllal múlta felül a Juventus csapatát a Bajnokok Ligája keddi fordulójában.

A katalánok 10-ese nagyszerű játékkal és két góllal vette ki részét a sikerből, viszont egy butaságot is elkövetett. Történt, hogy a mérkőzés 54. percében, egy labdaszerzést követően Miralem Pjanic szabálytalankodott az argentinnal szemben. Míg a bosnyák középpályás a szabálytalanság tényét is vitatta, Messi látványos mozdulatokkal jelezte a játékvezetőnek, sárgát érdemel a fault.

A barcelonai szabadrúgást ítélő Damir Skomina rá sem hederített a világsztárra, aki azzal is nyomatékosította reklamálását, hogy meg is fogta a mellette elsétáló spori vállát. Ez már betette a kaput a sípmesternél, a szlovén sárga lappal jutalmazta Messi indokolatlan háborgását.

Lionel Messi Egyesek szerint ez a mozdulat ért lapot (Fotó: Getty Images)



Persze azonnal akcióba léptek az internet trolljai és a Real-hívek is, akik szerint ha Ronaldo játékvezetővel történt afférja ötmeccses eltiltást ért, akkor ezért a mozdulatért is járna a komolyabb büntetés.