Már az ökölvívás a legfontosabb a bunyós Jockey Ewingnak

Péntek este ismét az ökölvívás szerelmeseinek kedvezünk, hiszen 21:45-től jön a Magyar Ring Gála Várpalotáról, ahol Egedi Renátó személyében első ízben lép ringbe magyar bunyós a WBO nagyközépsúlyú ifjúsági bajnoki övéért. A fiatal öklöző és edzője, Marsi László mesélt a Sportreggeliben érzéseikről és a várakozásokról.

„Egy rendkívül kemény, nyolchetes felkészülésen vagyunk túl. Minden terv szerint, ütemszerűen haladt. Ez már itt a célegyenes, kész vagyunk a munkával” – nyilatkozta Marsi László edző.

A fiatal bokszoló kiváltságnak találja, hogy első magyarként küzdhet a WBO nagyközépsúlyú ifjúsági bajnoki övéért, ez azonban plusz nyomást is helyez rá, ám megpróbál ugyanolyan higgadt maradni, mint az eddigi mérkőzésein. Marsi László is szerencsés helyzetben érzi magát, hiszen tanítványa „rendkívül jó idegrendszerrel rendelkezik és helyén kezeli a dolgokat, nem teherként éli meg a helyzetet, hanem lehetőségként”.

Egedi nem tagadta, hogy pályafutása elején inkább nyomasztotta a hazai pálya előnye. No, azért nem negatív dologként élte meg az ismerős környezetet, de nem tudott felszabadulni. Most már ezt is megszokta, sőt kellő pluszt, segítséget nyújt számára. Más is változott Egedi hozzáállásában a korábbiakhoz képest.

„Nem az ökölvívás volt az első számú dolog az életemben. Tehát fontosabb volt akkor még a suli, fontosabb volt, hogy hova menjek, mit dolgozzak, hogy hogyan rendezzem az életemet. Ez megváltozott, mióta profiskodok. Most már felállt a sorrend” – mesélt a nagyközépsúlyú bokszoló, aki mosolyogva mesélt arról is, hogy rajongott a Dallas című sorozatért, különösen Jockey Ewingért, innen jön beceneve is, amelyet a szorítóban övén is visel.

Az ukrán ellenfél, Davyd Gorohovets kilenc meccséből hetet kiütéssel nyert, és csupán egy alkalommal maradt alul, viszont túl sok felvételt nem láttak róla, így óvatosan állnak hozzá. Marsi szerint azonban a legfontosabb, hogy Renátó azt hozza, amit tud, akkor nem lesz gond, még egy nagy ütővel szemben sem. Egedi magától is ezt várja.

„Amit eddig is megszoktak tőlem: szép, letisztult, látványos bunyóval szerepelni ezúttal is. Nem akarok jóslatokból bocsátkozni, hogy hogy lesz vége vagy meddig tart majd, de amíg ringben leszünk, addig az szórakoztatni fog mindenkit.”

A Magyar Ring Gálát péntek este Várpalotán rendezik, és 21:45-től az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.