Musorujsag
Élő Eredmények

Nemzetközi kupaszereplés kiharcolása a cél Kaposváron

MTI
Az első hatba kerülést célozza meg az októberben rajtoló új bajnoki évadban az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata - jelentette be Karl Schultes egyesületi elnök az együttes keddi, hagyományos szezonkezdő sajtótájékoztatóján.

A somogyiak hat új játékossal készülnek a szezonra, őket erősíti immár a szerb Nevena Iricanin, a válogatott center Leidgeb Noémi, valamint Háfra Dominika, Harmath Zsófia, Fábián Fanny és Lutter Liza is. Zarka Péter vezetőedző kiemelte: a felkészülési időszak legfontosabb célja az, hogy a lányok minél több mérkőzést játsszanak az összeszokás jegyében.

A kaposváriak az elmúlt hétvégén rangos nemzetközi tornát nyertek Bosznia-Hercegovinában, az előttük álló időszakban pedig a Szombathellyel és az Újpesttel is találkoznak még.

A sajtótájékoztatón meghosszabbították a névadó 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft.-vel kötött korábbi támogatói szerződést, és a Kaposvári Egyetem is további segítségéről biztosította az egyesületet.

A csapat középtávú célja, hogy olyan eredményt érjen el a bajnokságban, amelynek köszönhetően a későbbiekben elindulhat valamelyik nemzetközi kupasorozatban.

A magyar bajnoki pontvadászat október 13-án rajtol.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Bravúr kell ahhoz, hogy továbbjussunk a röplabda-Eb-n
Kevesebb mint egy hét múlva startol a 2017-es női röplabda Európa-bajnokság, melyre hazánk válogatottja is kvalifikálta magát. Alberto Salomoni együttesének egy célja van a kontinensviadalon, továbbjutni a csoportból. Az röplabda magyarországi helyzetéről és az Eb-s reményekről Ludvig Zsolt, a röplabda szövetség főtitkára, a magyar csapatról a válogatott játékosa, Dékány Bernadett beszélt a pénteki Sportreggeliben.
Röplabda
Meglepetésre készül az Eb-n a magyar röplabda-válogatott
Alberto Salomoni szövetségi kapitány szerint a magyar női röplabda-válogatott Európa-bajnoki ellenfelei ugyan papíron erősebbek, azonban a gárda képes lehet meglepetést okozni a jövő héten Bakuban kezdődő kontinensviadalon.
Röplabda