Musorujsag
Élő Eredmények

Már megint Vettel? – Jos Verstappennek szüksége volt egy sörre…

Már megint Vettel? – Jos Verstappennek szüksége volt egy sörre…

Speedweek
Jos Verstappen már szinte megszokta, hogy ha fia összetalálkozik Sebastian Vettellel, abból jó nem sülhet ki…

Nem a szingapúri volt az első alkalom, hogy Sebastian Vettel és Max Verstappen a pályán különbözött össze egymással. Kis túlzással úgy is fogalmazhatnánk, ha ők a pályán találkoznak, annak csakis összekülönbözés lehet a vége.

A Red Bull tehetségének édesapja, Jos Verstappen már sokallja is ezen találkozók számát. „Az első gondolatom az volt: nehogy már megint!” – nyilatkozta a korábbi versenyző a Ziggo Sportnak a múlt vasárnapi balesetről. „A fiamnak nagyon fájó volt, ami történt. Ha visszanézzük a felvételeket, látható, hogy Max jobban kapta el a rajtot, mint Sebastian, de mindketten elszúrták a rajtot, ha Kimi Räikkönennhez viszonyítjuk őket. Max felzárkózik Sebastianra, Kimi pedig mindkettőjükre. Max egy szendvicsben találta magát.”

Verstappen úgy véli, fiát nem terheli felelősség a balesetben, amit szerinte Vettel meggondolatlansága váltott ki. „Joga van ahhoz, hogy így keresztbe haladjon. De gondolnia kéne a bajnokságra is, és óvatosabbnak kéne lennie. A Ferrari versenyzői talán azt gondolták, hogy ha Max lerajtolja őket, már soha nem fogják őt utolérni.”

A holland szerint Maxnak jók voltak az esélyei pályafutása második győzelmére. „A verseny előtt úgy éreztem, hogy meg fogja csinálni. Rendkívül nyugodt volt a nagydíj előtt.”

Sebastian Vettel és Max Verstappen (Fotó: XPB) Sebastian Vettel és Max Verstappen (Fotó: XPB)

De nemcsak előtte, utána is feltűnően annak tűnt – a körülményekhez mérten. Apja és fia beszélgetése során nyoma nem volt a dühkitörésnek. „Apám így nevelt fel” – mondta az ifjabb Verstappen. „Sosem engedtek nekem ilyesmit, és semmi értelme nincs dührohamot kapni, mert a helyzeten az úgysem változtat. Ha a bajnokság utolsó versenyén csinálod ezt, és elveszíted miatta a címet, az teljesen más helyzet. Akkor talán dühössé válsz. De én más helyzetben vagyok, nem tettem semmi rosszat, ebben az évben pedig nem jön össze semmi.”

Ehelyett más módját választották a feszültség levezetésének. „A Red Bull motorhome-jában beszélgettünk, én elkortyolgatta egy pohár sört, és néztem az egyébként izgalmas futamot” – mesélte Jos. „Tudomásom szerint nem beszéltek a Ferrarival. Miért is tették volna? Mindenki láthatta, mi történt, nincs miről vitázni. Ez hozzátartozik az autóversenyzéshez.”

„Most Malajzia következik, Max pedig legalább annyira élvezi azt a pályát, mint korábban én. Ott is mindig van esély az esőre, szóval érdekes lehet. A Red Bull versenyről versenyre egyre erősebbé válik, ezért elérhetőnek tartom az első két rajtsor valamelyikét” – tekintett előre az apa.

Fia pesszimistábbnak tűnt. „Ez volt a legjobb esélyünk egy jó eredményre, nem éltünk vele. Az egész évem így alakul. Talán még lesz pár ilyen, és utána talán évekig minden jól fog menni” – bizakodott. Apja is ebben reménykedik. „Ha idén kitart ez a pechsorozat, talán a 2018-as egy boldog szezon lesz számunkra.”

Borítókép: Sebastian Vettel, Max Verstappen és Kimi Räikkönen szingapúri balesete (Fotó: MTI/EPA - Diego Azubel)

További tartalmak