Musorujsag
Élő Eredmények

Vladan Cukic: Aki a Fradiba jön, kötelessége lesz tisztelni a klubot

fradi.hu/m4sport.hu
A korábbi közönségkedvenc játékos-megfigyelőként dolgozik a zöld-fehéreknél. Most elárulta, milyen szempontok alapján választja ki a labdarúgókat.

Vladan Cukic öt év alatt 183 meccsen lépett pályára a Fradiban, és 12 gólt szerzett. Egyszeres magyar bajnoknak, háromszoros Magyar Kupa-győztesnek mondhatja magát, továbbá két-két alkalommal elhódította a csapattal a Ligakupát és a Szuperkupát is.

A szerb játékos a nyáron bejelentette visszavonulását, és azóta a balkáni térség játékos-megfigyelőjeként dolgozik a Ferencvárosnál.

„Az első három hét nagyon nehéz volt számomra, hogy elinduljak az új munkámban. Augusztusban nagyon sokat utaztam, sok játékost és mérkőzést megnéztem. Mindezek ellenére nagyon boldog vagyok, köszönöm a klubnak a lehetőséget, szeretem ezt az új munkámat is, de most egy kicsit pihenek, megnézek néhány meccset Magyarországon, persze a Ferencvárosét is. Két-három hét múlva pedig elkezdem a felkészülést a decemberben induló téli átigazolási szezonra és a következő évre. Nem számít, hogy sok játékost kell megnéznem, ez a munkám és imádom” – nyilatkozta a fradi.hu-nak Cukic, aki szót ejtett a kiválasztás szempontjairól is.

Vasas-Ferencváros (OTP Bank Liga 16. forduló) - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Vladan Cukic azon dolgozik, hogy új közönségkedvenceket hozzon a Fradiba (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

„Ismerem a klubot, a csapatot, tudom, hogy mire van szüksége. Jó kapcsolatom van az edzőkkel, a vezetőséggel. Számomra az a fontos, hogy sok futballistával beszéljek személyesen, hogy aztán örömmel jöjjenek ide. Amikor ezekkel a srácokkal beszélek, akkor először azt nézem, hogy mennyire lenne kedvük ide jönni. Másodszor, hogy aki esetleg itt folytathatja nálunk, mennyire tiszteli a klubot, az országot, a várost. Emellett természetesen fontos, hogy keményen játszanak és mindent megtegyenek a Fradiért. Legyen jó személyiségük, jó harcosok és akkor utána beszélhetünk. Hat éve vagyok a Ferencvárosnál, sok olyan játékost láttam, aki nem vált be. Mondom még egyszer: a legfontosabb, hogy aki idejön, az tisztelje a klubot, a csapatot és a szurkolókat. Azokkal a játékosokkal, akikkel beszélek, mindig felkészítem őket erre. Ha Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo jönne hozzánk, akkor is ezt mondanám nekik, mert olyan játékosokra van szükségünk, akik karakteresek, keményen játszanak, harcolnak a csapatért. Ez a legfontosabb a Ferencváros számára.”

Stefan Spirovski és Miha Blazic a nyár folyamán Cukic ajánlására érkezett az Üllői útra, de a játékos-megfigyelő egyértelműen kijelentette, ő nem menedzser.

„Nem szeretek arról beszélni, hogy ő meg ő az én játékosom. Itt mindenki a Ferencváros futballistája, legyen akár magyar, szerb, macedón, német. Ez egyáltalán nem fontos. Már csak azért sem, mert ha az adott labdarúgó rosszul játszik, akkor azt mondják, hogy ez az ő játékosa. Mindent megteszek a Fradiért, nem számít a név vagy, hogy honnan jött a játékos. Nem lehet elégszer kiemelnem, hogy annak a futballistának, aki ide jön a Fradiba, kötelessége lesz tisztelni a klubot, a csapatot, az országot, a szurkolókat. Mert mindenki tudja, hogy a Ferencváros a legnagyobb klub” – mondta.

További tartalmak