Musorujsag
Élő Eredmények

Így juthat ki Magyarország a 2020-as labdarúgó Eb-re

UEFA/m4sport.hu
2020-ban rendezik a 16. labdarúgó Európa-bajnokságot, a torna történetének 60. évfordulóján. A rendezés és a kijutás is tartogat újdonságokat, ezeket mutatjuk most be.

Akárcsak 2016-ban, ismét 24 csapatos lesz az Eb, de ezúttal nem egy rendező ország lesz, hanem 13 európai város – köztük Budapest – ad otthont a mérkőzéseknek. A hagyományokkal ellentétben ezúttal nincs garantált induló, így a címvédőnek és a rendező országoknak is a selejtezőn keresztül kell kiharcolni a részvételt.

A 2020-as Eb selejtezőit 2019 márciusa és novembere között rendezik. 10 darab öt- vagy hatfős csoportba sorsolják az 55 tagországot, minden csoport első és második helyezettje, tehát 20 csapat jut ki a tornára.

A maradék négy induló kilétéről az Európai Labdarúgó-szövetség új nemzetközi sorozata, az UEFA Nemzetek Ligája dönt majd. Ez – az Eb-től egyébként függetlenül futó, a jövőben a felkészülési mérkőzéseket helyettesítő sorozat debütáló szériája – még az Eb-selejtezők előtt, 2018 szeptembere és novembere között zajlik majd, havonta két-két játéknappal.

Az 55 UEFA-tagországot négy divízióra osztják (A, B, C, D), a válogatottak UEFA-koefficiens alapján megállapított rangsora szerint. A divíziókat négy-négy három- vagy négyfős csoportra osztják, a sorsolást 2018. január 24-én a svájci Lausanne-ban tartják.

A 12 legerősebb nemzet az A divízióba kerül, a következő 12 a B-be és így tovább. A C-ben 15, a D-ben 16 válogatott kap helyet.

A csoportok győztesei, tehát divíziónként négy válogatott a sorozat végén egy szinttel feljebb, a vesztesei pedig eggyel lejjebb kezdik majd a következő kiírást, így biztosítva a versenyképesség kiegyensúlyozottságát és a mérkőzések változatosságát. Az A divízió négy csoportgyőztese 2019. júniusában kieséses rendszerben dönti el, ki lesz az UEFA Nemzetek Ligájának bajnoka, az elődöntők után döntő és bronzmeccs is lesz.

A Nemzetek Ligája lebonyolításának rendszerét Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke segített megérteni a Sportreggeli pénteki adásában. 

Szerdán hivatalossá vált: a magyar válogatott novemberben Luxemburg és Costa Rica ellen játszik felkészülési mérkőzést. 

De hogyan kapjuk meg a maradék négy Eb-résztvevőt?

Az Eb-selejtezők befejezése (2019 november) után négy hónappal, 2020 márciusától kerül megrendezésre a Nemzetek Ligája Eb-kvalifikációért zajló rájátszása, itt dől el, melyik négy nemzet csatlakozhat még a 20 másik résztvevőhöz.

Mind a négy UEFA Nemzetek Ligája-divízióból négy-négy nemzet (mindegyik csoportból egy-egy) külön ágon harcolhat az Eb-résztvételért, fontos azonban, hogy a pótselejtezőben csak azok a csapatok indulhatnak, amelyek korábban (tehát az Eb-selejtezőben) még nem kvalifikáltak az 2020-as Eb-re. Alapesetben a csoportgyőztesek indulhatnak a rájátszásban, de ha már kijutottak, a divízió következő legjobb helyén rangsorolt válogatottja lép a helyére. Ha egy divízióból nem lehet feltölteni a négycsapatos rájátszási ágat, akkor a következő divízióból kerül(nek) ki a szükséges résztvevő(k).

Mindegyik divízió négy-négy csapata külön ágon harcol egy Eb-résztvételt érő helyért, két elődöntő és egy döntő útján.

Így alakul ki tehát a 2020-as Eb 24 csapatos mezőnye, amelyet 6 darab négyfős csoportra osztanak majd, és akárcsak 2016-ban, ezúttal is a csoportok első két helyezettje, illetve a négy legjobb csoportharmadik jut be a torna nyolcaddöntőjébe.

Hogy áll most Magyarország a Nemzetek Ligájának divízióinak beosztása előtt?

Magyarországnak tehát két lehetősége van kijutni a 2020-as Európa-bajnokságra, amelynek rendezői között Budapest is ott van. Vagy megszerzi Eb-selejtezős csoportjában az első két hely valamelyikét, vagy bejut az UEFA Nemzetek Ligájának rájátszásába és meg is nyeri saját ágát.

A Nemzetek Ligája divízióinak beosztásáról a 2018-as világbajnokság selejtezőinek befejezését követően döntenek, méghozzá az UEFA tagállamainak hivatalos rangsora alapján – így egyértelműen van tétje a vb-kijutás szempontjából már tétnélküli Svájc, illetve Feröer elleni mérkőzésnek.

A magyar válogatott a legfrissebb (szeptember 5.) UEFA-rangsor szerint a 24. helyen áll, így éppen becsúszna a B divízióba. Az ellenfelek erejének szempontjából ezzel a verzióval egyértelműen többet profitálna a Storck-csapat, az Eb-kvalifikáció (azaz egy esetleges rájátszás) tekintetében azonban jobbnak tűnhet a papíron (nem sokkal, de valamivel) gyengébb ellenfelekből álló C divízió.

2020-as Európa-bajnokság lebonyolítás

Jelen állás szerint (hangsúlyozzuk, ez nem a végleges), így nézne ki az UEFA Nemzetek Ligájának beosztása:
A divízió: Németország, Portugália, Belgium, Spanyolország, Svájc, Franciaország, Anglia, Olaszország, Lengyelország, Horvátország, Izland, Wales.
B divízió: Oroszország, Észak-Írország, Szlovákia, Svédország, Hollandia, Ukrajna, Bosznia és Hercegovina, Ausztria, Törökország, Írország, Dánia, Magyarország.
C divízió: Szlovénia, Albánia, Montenegró, Szerbia, Skócia, Csehország, Románia, Görögország, Bulgária, Izrael, Norvágia, Ciprus, Finnország, Észtország, Azerbajdzsán.
D divízió: Litvánia, Fehéroroszország, Grúzia, Örményország, Macedónia, Feröer, Luxemburg, Lettország, Moldova, Kazahsztán, Liechtenstein, Andorra, Málta, Koszovó, San Marino, Gibraltár.

További tartalmak