Musorujsag
Élő Eredmények

A jászkiséri szurkolók beparkolták a vonatot az oldalvonal mellé

A jászkiséri szurkolók beparkolták a vonatot az oldalvonal mellé

m4sport.hu
Mennyei megyei sorozatunk a Jászkisér–Csépa összecsapással folyatódott október 8-án, vasárnap. A hazai együttesnek nem sikerült elmozdulnia a tabella utolsó helyéről, azonban szurkolóikra igazán büszkék lehetnek.

A játékosoknak és a drukkereknek sem ülepedhetett le kényelmesen a vasárnapi ebéd, mivel 14 óra 30 perctől a Csépa együttesét fogadta a tabella utolsó helyén tanyázó Jászkisér. A bravúr nem sikerült, a vendégek csapatkapitányuk mesternégyesével simán behúzták a mérkőzést.

Muszáj azonban kiemelni a jászkiséri szurkolótábor lelkes buzdítását és azt a szerkezetet, amelynél hangosabbal mi még nem találkoztunk futballpálya közelében.

A félidőben megszólaló Kovács Máté néhány szóban értékelte az első játékrészben látottakat, majd szurkolótársa segítségével bemutatta, hogyan szól az általuk összeeszkábált eszköz. Egy tűzoltósági légzőkészülékhez hozzászereltek egy használaton kívüli vonatkürtöt, az eredmény pedig önmagáért beszél. Nem spóroltak a decibelekkel a srácok.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Horti Gábor időutazása: a mennyei megyei hangja hazatér
Az ország megannyi pontját bebarangolta már a mennyei megyei turnéjával Horti Gábor, szülőföldjén, a Jászságban azonban még nem járt. Viszont vasárnap a tékozló fiú hazatér. A Jászkisér–Csépa csapatásra hangolva meg is rohanták az emlékek az m4sport.hu kommentátorát még abból az időből, mikor maga is futballcsukát húzott.
Magyar futball
Mennyei megyei: a lokista legenda virtuózai nem ismertek kegyelmet
Eléggé jól rácsatlakozott a Sényő megye egyes csapata a Zene Világnapjára. Olyan gyönyörűen muzsikáltak a szebb napokat megélt Rakamaz otthonában, hogy még a pálya mellett száguldó villanymozdony vezetője is örömében harsányat szólt az öblös dudájával. Horti Gábor beszámolója az m4sport.hu hétvégi mennyei megyei mérkőzéséről.
Magyar futball