Musorujsag
Élő Eredmények

Játékoscsere előszele az Arsenal és az MU között

Játékoscsere előszele az Arsenal és az MU között

m4sport.hu/O Jogo
Arséne Wenger kivetette hálóját a Manchester United támadójára, Antony Martialra. Az Ágyúsok már januárban szeretnék soraikban tudni a franciát, de a Vörös Ördögök csak jó pénzért hajlandóak eladni a játékost. Ugyanakkor egy cserét sem lehet kizárni.

A 21 éves Martial már a harmadik szezonját tölti Manchesterben, de csak most kezd azon a szinten teljesíteni, mint ahogyan azt klubja remélte akkor, amikor 60 millió eurót adott érte a francia Monaco csapatának.

A játékos jó formája rögtön felkeltette az Arsenal menedzserének, Arséne Wengernek a figyelmét. A tréner tisztában van azzal, hogy nem tudja megtartani Alexis Sanchezt csapata támadószekciójában, ezért máris a chilei pótlásán töri a fejét.

Mindenképpen fajsúlyos igazolásra lenne szüksége, mert Sanchez elvesztése komoly érvágás a londoni csapatnak. Az angol Express információi szerint az Arsenal már ajánlatot is tett a fiatal szélsőért, de a Manchester United elutasította azt.

Ettől függetlenül jó tárgyalási pozícióban van a klub, mert José Mourinho, a United mestere a német Mesut Özilt szeretné megszerezni a fővárosiaktól, aki deklaráltan távozna Wenger együttesétől.

További tartalmak