Hivatalos: A Toro Rosso megnevezte Gasly austini helyettesét

A Toro Rosso hivatalosan is bejelentette, Pierre Gasly kihagyja az Amerikai Nagydíjat, hogy harcba szállhasson a japán Super Formula bajnoki címéért, helyét pedig az új-zélandi Brendon Hartley veszi át az austini hétvégére.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

Mozgalmas heteken van túl a Red Bull második számú alakulata: Szingapúr után kispadra ültették Danyiil Kvjatot, hogy lehetőséget adjanak a tavalyi GP2-es bajnoknak, Pierre Gasly-nak, Japánban pedig megtudták, idő előtt búcsút kell venniük a Renault-hoz távozó Carlos Sainztól. A megoldás kézenfekvő lett volna: az évet a visszatérő Kvjat és a fiatal Gasly kettősével teljesítik.


A franciának azonban az Amerikai Nagydíj ideje alatt Japánban lesz jelenése, eddig ugyanis a Super Formulában teljesített, ahol jó eséllyel pályázik a bajnoki cím elhódítására. Noha ő maga elmondta, szívesebben indult volna az austini Forma–1-es futamon, a Honda ragaszkodott szerepeltetéséhez, nekik ugyanis presztízskérdés a győzelem hazai bajnokságukban. Így aztán a Toro Rossónak ismét helyettes után kellett néznie.


A napokban rengeteg név felmerült a pozíció kapcsán, mígnem az Autosport előállt a hírrel, Brendon Hartley az első számú esélyes. Az új-zélandi említése sokakat meglepetésként ért, végül azonban kiderült, a források jól „jósoltak”, vagyis ő kapja az austini hétvégére megüresedő versenyzői ülést. Ezt a Toro Rosso pénteken, kora este jelentette be.




Brendon Hartley (Fotó: XPB) Brendon Hartley (Fotó: XPB)


„Micsoda érzés! A lehetőség meglepetésként ért, de igazából sosem adtam fel a gyermekkori álmom, vagyis azt, hogy bekerüljek a Forma–1-be” – nyilatkozta a 27 éves versenyző. „Rengeteget tanultam, és fejlődtem azóta, hogy a Red Bull és a Toro Rosso tesztpilótája voltam, a kemény évek pedig, melyeken átmentem, még erősebbé és határozottabbá tettek. Szeretnék köszönetet mondani a Red Bullnak, amiért mindez valósággá válhat, és a Porschénak, amiért a WEC-szezonnal párhuzamosan a Forma–1-ben is versenyezhetek” – folytatta.


„Korábban mentem már az austini pályán, amin egyébként élvezem is a vezetést. Nem akarok túl nagy elvárásokat támasztani a Forma–1-es debütálásommal szemben, de késznek éreznem magam a bevetésre” – hangsúlyozta az új-zélandi, aki 2009-ben és 2010-ben pedig a Red Bull teszt és tartalékpilótája volt. Miután kikerült a bikások programjából, a Mercedesszel is teljesített egy tesztet, majd a sportautózás felé vette az irányt. Itt szép sikereket ért el: 2015-ben a Porsche gyári pilótájaként világbajnok lett a WEC-ben, idén pedig tagja volt a Le Mans-i győztes triónak.


„A Toro Rosso örömmel jelenti be, hogy Brendon Hartley, aki korábban hosszú ideig a Red Bull-család tagja volt, és tesztelt is a csapatokkal, most visszatér és velünk versenyez Austinban” – fogalmazott a csapatvezető, Franz Tost. „Ő a jelenlegi Le Mans-i győztes, aki vezeti a WEC pontversenyét, ahol korábban bajnok is volt. Boldogok vagyunk, hogy visszatér a csapathoz. Úgy érezzük, az évek során felhalmozott versenyzői tapasztalatoknak köszönhetően remek munkát végez majd” – tette hozzá.




Brendon Hartley 2009-ben (Fotó: XPB) Brendon Hartley 2009-ben (Fotó: XPB)