Musorujsag
Élő Eredmények

Hazafias büszkeséggel dolgozik Erdélyben Gálhidi György

m4sport.hu | Szerző: Kibédi Péter
Nyáron a Honvéd másodosztályú csapatának kispadjáról állt fel a vezetőedző, Gálhidi György, hogy a román harmadosztályban vállaljon munkát. Székelyudvarhelyen nem csak az első csapattal foglalkozik, bekapcsolódott a regionális utánpótlás-nevelésbe is, amit Magyarországról koordinálnak.

Nem egyezett az elképzelése a Honvéd tulajdonosával, George F. Hemingwayjel, így Gálhidi György a nyáron jobbnak látta, ha eljön Kispestről. Megkeresése volt az NB II-ből is, de egy barátja segítségével Székelyudvarhelyre szerződött, ahol Vágó Attilát váltotta a kispadon. Nyelvi nehézségekkel nem kellett megküzdenie, a csapatból csak három játékossal nem tud magyarul beszélni.

Az utánpótlásban is dolgozik, Tajti József irányításával Magyarországról koordinálva segítik a tehetséges helyi és környékbeli fiatalok fejlődését. A felnőtt csapattal 10. helyen állnak a bajnokságban, de egy klubrekordot máris elért a magyar tréner: a Metasport Galati csapatát 14-0-ra verték hazai pályán.

Az m4sport.hu stábja Székelyudvarhelyen látogatta meg Gálhidit, aki a foci mellett arról is mesélt, milyen érzés magyarként élni Székelyföldön.​

Hazafias büszkeséggel dolgozik Erdélyben Gálhidi György

Az edző Székelyudvarhelyen igazán érzi, mit jelent magyarnak lenni.

Nyáron a Honvéd másodosztályú csapatának kispadjáról állt fel a vezetőedző, Gálhidi György, hogy a román harmadosztályban vállaljon munkát. Székelyudvarhelyen nem csak az első csapattal foglalkozik, bekapcsolódott a regionális utánpótlás-nevelésbe is, amit Magyarországról koordinálnak.

Nem egyezett az elképzelése a Honvéd tulajdonosával, George F. Hemingwayjel, így Gálhidi György a nyáron jobbnak látta, ha eljön Kispestről. Megkeresése volt az NB II-ből is, de egy barátja segítségével Székelyudvarhelyre szerződött, ahol Vágó Attilát váltotta a kispadon. Nyelvi nehézségekkel nem kellett megküzdenie, a csapatból csak három játékossal nem tud magyarul beszélni.

Az utánpótlásban is dolgozik, Tajti József irányításával Magyarországról koordinálva segítik a tehetséges helyi és környékbeli fiatalok fejlődését. A felnőtt csapattal 10. helyen állnak a bajnokságban, de egy klubrekordot máris elért a magyar tréner: a Metasport Galati csapatát 14-0-ra verték hazai pályán.

Az m4sport.hu stábja Székelyudvarhelyen látogatta meg Gálhidit, aki a foci mellett arról is mesélt, milyen érzés magyarként élni Székelyföldön.​

További tartalmak